Annika Thompson egyedül nevelte 9 éves lányát, Julie-t. Egy nap észrevette, hogy lánya iskola után egy elhagyatott épületbe megy; úgy döntött, hogy kideríti, miért.
Annika Thompson egy több millió dolláros kozmetikai vállalkozás tulajdonosa volt, amelyet az alapoktól kezdve egyedül indított el. Mindezt úgy, hogy közben egyedül nevelte a lányát, Julie-t. Azt mondta neki, hogy az apja egy kedves ember volt, aki meghalt, mielőtt ő megszületett.
Az igazság az volt, hogy Annikát elhagyta a barátja, Adam, mikor nyolc hónapos terhes volt. A férfi New Yorkba repült egy üzleti útra, és soha nem tért vissza.
Annika volt az, aki kivitte őt a repülőtérre, és minden jónak tűnt, amíg öt nap után haza sem tért. Annika ekkor vette észre azt is, hogy a férfi távolságtartó és csendes volt a repülés előtt, és azzal mentegetőzött, hogy fájt a feje.
Annika egyszerre volt megrémülve és összetörve. Egy kisbabával, akit fel kellett nevelnie, és senki nélkül, aki segíthetett volna neki, fogalma sem volt, hol kezdje el összeszedni a darabokat.
Mikor megérkezett Julie, minden megváltozott. Tele volt reménnyel, és elhatározta, hogy a lehető legjobb jövőt biztosítja lányának.
Mikor Julie még kisgyermek volt, Annika szülei, akik Európában éltek, autóbalesetben meghaltak. Egyedüli lányukra, Annikára jelentős összegű pénzzel hagytak.
Okosan akarta felhasználni az örökségét, így saját sminkcsaládjába fektette, ami végül a tinédzserek és a fiatal felnőttek kedvencévé vált. Mostanra az üzlet dollármilliókat ér.
Ennek köszönhetően Julie-nak mindene megvolt, amire csak vágyhatott. Lovagolt, balettórákat vett, és Los Angeles egyik legjobb magániskolájába járt.
Annak ellenére, hogy Julie-nak az életben a legjobb dolgok jártak, Annika megkönnyebbült, hogy a lánya nem elkényeztetve nőtt fel. Kedves fiatal lány volt, nagyon szeretetteljes és gondoskodó volt mindenkivel, akivel találkozott.
Egy nap ez a kedvesség vitát okozott anya és lánya között. Julie minden hétfőn, szerdán és pénteken balettiskolába járt, és gyakran a család sofőrje ment érte.
Julie mindig egy órás késéssel érkezett haza, annak ellenére, hogy az iskola kevesebb mint 10 percre volt. Amikor Annika szembesítette a sofőrt, az elismerte, hogy Julie később jött ki az iskolából, mint a többi osztálytársa, ráadásul koszos ruhában volt.
Annika úgy döntött, hogy megkérdezi Julie-t, mit csinál balett után, de a lánya csak a vállát vonogatta. Ezért, mivel a végére akart járni a dolognak, úgy döntött, hogy maga megy el Julie-ért.
A következő hétfőn Annika a balettiskola előtt parkolt le, és látta, hogy a lánya osztálytársai egyenként elindulnak kifelé. Aztán észrevette, hogy Julie egy elhagyatott épület felé oson az utca végén.
Annika ijedten szállt ki a kocsiból, hogy kövesse a lányt. A lány egy alak felé tartott, aki az épület egyik falának támaszkodott.
„Itt vagyok! Hoztam neked néhány szendvicset és gyümölcslevet. Hoztam neked egy pár zoknit is…” Mondta Julie, mire a férfi felnézett és elmosolyodott.
Amikor Annika látta, hogy a férfi fel akar állni, és Julie felé indul, pánikba esett. „Julie! Mit keresel te itt? Azonnal gyere onnan!”
Julie meglepődve elejtette a kezében tartott műanyag zacskót. „Anya! Miért vagy itt? Ő a barátom, és én csak egy kis ételt adok neki” – mondta Julie. Ebben a pillanatban Annika megragadta a karját, és kirángatta az épületből.
Hazafelé menet Julie nem hallotta a végét az anyjától. Szidta őt, amiért idegenekkel beszélget, hogy milyen veszélyes az iskolából való kilopakodás, és hogy milyen veszélyes az elhagyatott épületekben tartózkodni.
„Anya, már két éve segítek annak a férfinak. Soha nem ért hozzám, nemhogy bántott volna!” Vitatkozott Julie.
„Nem tudhatod, mi fog történni holnap. Soha többé nem láthatod azt az embert. Meg kell ígérned nekem, Julie!” mondta dühösen Annik.. Julie nem tudta megállni, hogy ne zokogjon.
Bár tudta, hogy a lányának jó szándékai vannak, félt, hogy lesznek, akik kihasználják a kedvességét. Hónapok teltek el, és Annika továbbra is felvette Julie-t az iskolából, hogy megbizonyosodjon róla, „nem téved el”.
Julie táncbemutatójának napján épp úton voltak, amikor Julie hirtelen felkiáltott: „Anya, állítsd meg a kocsit! ÁLLÍTSD MEG A KOCSIT, KÉRLEK!”
Annika megállította a kocsit, és mielőtt megkérdezhette volna Julie-t, hogy mi a baj, már ki is rohant az ajtón. Annika követte őt, és meglátta, hogy Julie egy hóval borított, járdán fekvő férfi mellett térdel.
„Anya, ő a barátom. Eszméletlen” – mondta Julie sírva.
Annika közelebbről megnézte a férfit, és zihált. „Adam?” – mondta, és letörölte a havat az arcáról, hogy közelebbről is megnézhesse. „Istenem, Adam!” – mondta újra.
Annika tárcsázta a 911-et, és átölelte a lányát. Néhány perc múlva megérkezett a mentő, és a férfit kórházba szállították.
Ahelyett, hogy a táncestre ment volna, Annika úgy döntött, hogy követi a mentőautót a kórházba.
Amikor a kórházba értek, a férfi, akiről kiderült, hogy Adam, kómában volt. Annika elárulta az orvosoknak, hogy a férfi valójában a barátja, aki évekkel ezelőtt lelépett a városból, és soha nem tért vissza.
„Nos, asszonyom… ennek a férfinak jóindulatú agydaganata van, ami már egy évtizede ott van. Emlékezett arra, hogy gyakran fájt a feje, vagy volt akár emlékezetkiesése?” – kérdezte az orvos.
Hirtelen minden értelmet nyert. „Régebben voltak fejfájásai. Gyakran fájt neki, ingerlékeny lett” – mondta a nő.
„Így már érthető. A memóriája fokozatosan romlani kezdett. Valószínű, hogy nem tudta, hogyan juthat haza. Ha eltávolítjuk ezt a daganatot, 60% esély van arra, hogy visszanyeri a memóriáját” – magyarázta az orvos.
„Egész idő alatt elveszett volt?” kérdezte sírva Annika. „Egész idő alatt azt hittem, hogy elhagyott engem… minket!”
Amikor végre sikerült összeszednie magát, Annika tudatta Julie-val, hogy ki is volt valójában az a férfi. „Édesem, a barátod? Ő valójában az apukád. Tudod, nem balesetben halt meg. Azt hittem, hogy elhagyott minket, mikor még a pocakomban voltál” – mondta a lányának.
Két héttel a műtét után Adam visszanyerte az eszméletét. Annika ekkor már el sem mozdult mellőle.
„Annika? Miért én vagyok kórházban? Hol van a babánk?” – kérdezte, miközben próbálta feldolgozni a történteket.
Az orvosok azt tanácsolták Annikának, hogy hagyja, hogy Adam fokozatosan értesüljön a történtekről. Terápiára kellett járnia, főleg azért, hogy felfogja, hogy a lánya most már egy 9 éves kis hölgy.
Végül Julie kedvessége visszahozta apját az életükbe, és az Adam által átélt rémálom végre véget ért, hiszen újra együtt lehetett a családjával.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Egy idő után még a legszörnyűbb sebek is begyógyulnak. Annika addig neheztelt Adamre, amíg rá nem jött, hogy valójában nem szándékosan hagyta el őt.
- Ha kedvesek vagyunk azokkal az emberekkel, akikkel találkozunk, az sorsfordulatot hozhat. Julie nem tudta, hogy egy idegenhez való kedvessége oda vezet, hogy az apját visszahozza az életükbe.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
