18 fotó, ami úgy felmelegít, mint egy csésze forró tea

Az életben a legegyszerűbb és legmegfoghatatlanabb dolgok jelentik a legnagyobb boldogságot. Legyen az egy kedves gesztus egy vadidegentől, egy vicces szituáció vagy egy szerető kisállat, a napod máris jobb lesz, a reményvesztettséged pedig tovaszáll.

Ezekre az emlékezetes pillanatokra évek múltán is jó visszaemlékezni.

 

Egy élelmiszerbolt előtt láttam ezt a cukiságot. /Igen, megsimizhetsz, amíg a gazdámra várok./

Úgy aludt, hogy az egyik lábát a másikon pihentette.

Fogalmam sincs, hogy kié a kutyus, de feldobta a napomat!

Törzsvendég, és mindig a párja fotójával kávézik.

A férjem mondta, hogy készíteni fog egy ágykeretet. Azt hittem, az új matracunkhoz lesz. Tévedtem.

Nagymamám ma lett 90 éves. Minden reggel elmegy a McDonald’s-ba kávézni. Ma felköszöntötték.

8 hónappal ezelőtt a fiam, aki szinte teljesen kerekesszékhez volt kötve, kapott egy segítőkutyát. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy ketten együtt sikert értek el.

Az esküvőmről sem hiányozhatott!

Ilyen kép valójában sosem készült a szüleimről. Két külön fotót illesztettem össze, de tökéletesen passzolnak.

Külföldön élek, és szüleim felhívtak, hogy nézzek ki az ablakon – ott álltak, és integettek egy szívvel a kezükben.

Nimbus szőrcsomóból szupermodell lett.

A nagypapám ma lett 64 éves. Szegénységben nőtt fel, sosem volt szülinapi bulija. Ma meglesz az első.”

Örökbe fogadtam egy kiscicát a macskámnak. Jól kijönnek.

Az évfolyamunk és a 92 éves osztálytársunk!

A barátnőmmel az első évfordulónkat ünnepeljük. Tinderen ismertük meg egymást, ezért az első beszélgetésünket nyomtattam rá egy takaróra!

“A cégem igazgatója mosogat, miután mindenkinek hozott ebédet. Ezért imádom a munkahelyem.

Két évvel ezelőtt ez a kereszteződés a gyűlölet szimbóluma lett. Ma reggel az egység jelképévé festettem át a gyalogátkelőt!

Minden életet megmentettek!

 

via: brightside.me

Ez is érdekes lehet...