Százéves házaspár hatalmas mérföldkövet ünnepel – a 80. házassági évfordulójukat

Uvie és Leroy Evatt, két idős arkansasi polgár bekerült a hírekbe, és az inspirációvá váltak, mivel nemrég ünnepelték 80. házassági évfordulójukat.

Uvie és Leroy Evatt egy arkansasi házaspár, akik nemrég kerültek be a hírekbe, miután megünnepelték 80. házassági évfordulójukat. Leroy 103, Uvie pedig 101 éves.

A pár nemcsak a hosszú életet ünnepelte, hanem egy hosszú ideig tartó házasságot is. Mikor arról kérdezték, mi a titka annak, hogy időtlen idők óta együtt vannak, a pár az egészséges életmódot említette.

A jó kommunikáció

Leroy és házastársa a jó kommunikáció és a megfelelő csapatmunka szükségességét is kiemelte. Napjainkban a pár örül, hogy felnőtt gyermekeik unokákkal, valamint dédunokákkal ajándékozták meg őket.

A házaspár együtt nőtt fel Arkansasban, és nyolc évtizede házasok. Uvue szerint ő és férje sokkal régebb óta ismerik egymást, mint a házasságuk. Ő úgy foglalta össze, hogy „örökké”.

Leroy elmondta, hogy ő a család „feje”, míg Uvie a „nyak”, szerinte ő irányítja a fejet. Erre Uvie-t megkérdezték, hogy ő-e a vezető, mire ő azt zengte: „Ezt mondta”.

Mikor arról kérdezték őket, milyen a családi élet, Uvie az unokái és dédunokái felett áradozott. A ‘matriarcha’ megjegyezte, hogy a világon semmi sem hasonlítható a kicsikhez. Az egyik dédunokájuk is „édesnek” nevezte a házaspárt.

Csoda

Egy másik házaspár, Virginia és Jack Bryne a World News Tonight című műsorba került be, miután újra összejöttek 72. házassági évfordulójuk alkalmából. A pár kezdetben több mint egy évig külön élt a világjárvány kezdetén.

Míg a 94 éves Jack egy orvosi intézményben élt, felesége otthon maradt, és a COVID-19 korlátozások megakadályozták őket abban, hogy találkozhassanak. Március 19-én a Missouri állambeli McKnight Place Assisted Living and Memory Care nevű intézményben édes találkozásra került sor.

A férje viszontlátásáról beszélve Virginia megemlítette, hogy újra felgyúlt a fény az életében. Áradozott, hozzátéve, hogy a szemei ugyanúgy csillogtak, mint a korábbi években.

via

Ez is érdekes lehet...