Négy gyerek örökbefogadása után négyesikrekkel lett várandós a fiatal anyuka – gratulálunk

Egy gyermeket üdvözölni a világban és az életben sok pár számára a legnagyobb és legjobban várt ajándék. Maxine és Jake Young mindig is nagy családról álmodott, de az álom rémálommá vált, mikor rájöttek, hogy meddőséggel küzdenek. El sem tudták képzelni, hogy heteken belül drasztikusan megváltozik az életük.

Maxine és Jake Young 2016 májusában házasodott össze, és alig várták, hogy családot alapíthassanak. Maxine saját gyerekeket szeretett volna, de emellett otthont és családot akart adni olyan gyerekeknek, akiknek szükségük van rá, így az örökbefogadás is megfordult a fejében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

„Jacob imádta az ötletet, hogy legyen egy ház, tele szeretettel és nevetéssel, talán egy kis káosszal is!” – írja Jacob anyukája, ArLette Young azon az oldalon, amit a GoFundMe-n hozott létre, hogy megpróbáljon segítséget szerezni fia családjának.

Alig néhány hónapos házasság után, 2017 februárjában Maxine és Jake Young megkezdte a nevelőszülői képzést. A képzés és néhány további szükséges lépés után 2017 júniusában megkapták az engedélyt, hogy átmenetelieg befogadást vállaljanak.

 

Négy testvérnek családra volt szüksége

Egy hónappal később a házaspár kapott egy hívást. Három testvérnek, 4, 2 és 11 hónapos korú gyerekeknek otthonra volt szüksége. Néhány héttel később pedig az újszülött kistestvérüket hozták ki a kórházból.

Nem volt könnyű dolguk. Minden gyerek más és más, és megvannak a maga igényei. Az új szülőknek szembe kellett nézniük egy autizmussal, rengeteg traumát és egyéb kihívásokkat kellett leküzdeniük – meséli Jacob anyukája a GoFundMe-n.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

Ugyanakkor Maxime és Jacob nem adták fel az álmukat, hogy biológiai gyermekük legyen, de ez az út sem volt könnyű. Maxine többszörös vetélést és kémiai terhességet szenvedett el, és IVF-et és IUI-t kellett végezniük.

A sok küzdelem után 2018 októberében megáldotta őket a fiuk, Henry.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

A család ekkor vált teljessé… vagy mégsem?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

Néhány héttel az örökbefogadás véglegesítése után egy nap Maxine észrevette, hogy valami történik a testében. Újra terhes volt!

„Nem is gondoltam, hogy teherbe eshetek IVF vagy IUI nélkül. Emlékszem, hogy írtam egy sms-t a férjemnek, és azt mondtam: „Ó, Istenem” – mondta Maxine.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

A pár nagyon meglepődött és boldog volt, de azt nem tudták, hogy a legnagyobb meglepetés még rájuk vár.

„Amint (az orvos) elkezdte a vizsgálatot, láttam, hogy meglepett arcot vágott. A képernyőre nézve nagyon egyértelmű volt, hogy három folt van, mindhárom körülbelül egyforma méretű, sárgatesteket is lehetett látni, sőt még magzati pólusokat is. Rám nézett, és azt mondta: Hoppá, úgy néz ki, mintha három baba nőne odabent!. Idegesen nevetni kezdtem, és teljesen sokkos állapotba kerültem. Megkérdeztem tőle, hogy minden normálisnak tűnik-e, és hogy a babák méretei a megfelelőek-e. Így is volt, pontosan 6 hetesek voltak. A következő hétre újabb vizsgálatot írtak ki” – írja Maxine az Instagramon.

 

Kiderült, hogy négyes ikreket várnak.

Július 31-én, a terhesség 32. hetében Maxine 4 gyönyörű babának adott életet – Silas Ledger, Theo Alexander, Beck Killian és Cecilia Hudson.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

„A babákkal való találkozás leírhatatlan pillanat volt. Az elmúlt hónapok minden küzdelme azonnal feledésbe merült, a fájdalom és a stressz nem számított, abban a pillanatban minden, amin keresztülmentünk, megérte”- írja Maxine a Facebookon.

„Szerencsére mindannyian nagyon jól vannak, és nagyon hálásak vagyunk” – mondja boldogan Maxine.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxine (@maxinelee_y) által megosztott bejegyzés

Minden jót kívánok ennek a bátor és nagylelkű anyukának és gyönyörű családjának. Ez a pár bonyolult helyzet elé néz, de a legfontosabb, amivel mindent legyőzhetnek, az egymás és a 9 gyermekük iránti szeretet.

via

Ez is érdekes lehet...