Két apa örökbe fogadott 6 testvért, akik 5 évet töltöttek nevelőszülőknél: „Tudtuk, hogy együtt kell lenniük”

Két pennsylvaniai apuka nyolcgyermekes boldog családdá vált, miután örökbe fogadtak hat testvért, akik 1640 napot töltöttek nevelőszülőknél. Az azonos nemű pár az interneten ismerte meg a gyerekeket, akiknek rendes, állandó otthonra volt szükségük.

Vannak olyan szívmelengető örökbefogadási történetek, amelyek maradandó nyomot hagynak az emberben. Az egyik ilyen örökbefogadási történet az Anderson-McLean családé, akiknek az élete két évvel ezelőtt felfordult..

Steve és Rob Anderson-McLean 18 éve voltak együtt. Először 2006-ban kötöttek házasságot egy elköteleződési szertartás keretében, majd 2013-ban Marylandben törvényesen is összeházasodtak.

SZÜLŐKKÉ AKARTAK VÁLNI 

A pennsylvaniai Pittsburghből származó pár együtt nevelte Steve két fiát, a 25 éves Parkert és a 21 éves Noah-t az előző házasságából.

Mikor azonban a fiúk a 20-as éveikbe léptek, az apukák úgy érezték, hogy még nem végeztek a szülői szerepvállalással, és elkezdtek gondolkozni az örökbefogadáson. Steve elmondta, hogy férjével együtt láttak egy megható történetet a televízióban egy párról, akik az örökbefogadás mellett döntöttek.

Az amerikai apukákat ez annyira megihlette, hogy elkezdtek olyan amerikai gyerekeket keresni, akiknek otthonra van szükségük. 2018-ban az interneten rábukkantak s hat testvérre, akiket elhanyagoltak és bántalmazáson mentek keresztül. A gyerekek majdnem öt évet töltöttek különböző nevelőszülőknél.

AZONNALI KAPCSOLAT

Steve és Rob tisztában volt azzal, hogy a testvérek szétszakadhatnak, mert több család is örökbe akarta fogadni a fiatalabb gyerekeket. A pár megosztotta, hogy azonnal beleszerettek a testvérekbe, miután meglátták a képüket. Rob a TODAY-nek mesélte:

„Steve és én tudtuk, hogy ezeknek a srácoknak együtt kell lenniük”

A hat testvér először 2018 júliusában költözött az Anderson-McLean házaspárhoz. Steve megosztotta, hogy ő és Rob elvitték a gyerekeket a parkba és az állatkertbe, és játszottak velük az udvaron. Azt mondta, a „szórakozás” fogalma teljesen új volt a gyerekek számára.

TUTI APÁK

Nem sokkal később Steve és Rob annyira megszerették a testvéreket, hogy befogadták őket az otthonukba és a szívükbe. Végül eljött az áldott nap a tárgyalóteremben, percekre attól, hogy az örökbefogadás hivatalossá váljon.

Amikor a bíró megkérdezte a két apát, hogy ugyanolyan fontosnak tartják-e a hat testvért, mint a vér szerinti gyermekeiket, bólintottak, hogy igen. Steve elmesélte mennyire elérzékenyült, mikor ránézett a gyerekekre, és rájött, milyen szerencsés.

 

HIVATALOS!

2019. május 23-án a 14 éves Carlos, a 13 éves Guadalupe, a 12 éves Maria, a 13 éves Selena, a 9 éves Nasa és a 7 éves Max hivatalosan is a két férfi családjának tagjává vált. A különleges alkalom megünneplésére a család személyre szabott pólókat viselt, amelyeken az állt: „Anderson-McLean Established 2019”. Rob elmondta a GMA-nak:

„Azt mondanám, hogy a gyerekeink nagyszerű őrületet hoztak az életünkbe. Szívmelengető és annyira izgalmas látni, ahogyan kapcsolódnak hozzánk és a tágabb családunkhoz és barátainkhoz”

A hat testvér kihívásokkal teli gyermekkoron ment keresztül, és a szüleik részéről merő elhanyagolásnak és bántalmazásnak voltak kitéve. 2017-ben megszüntették a születési jogukat, és ez reményt adott arra, hogy a gyerekek kikerüljek a gondozási rendszerből, és örökbe fogadják őket.

 

NYOLCFŐS BOLDOG CSALÁD

Szerencsére, miután 1640 napot töltöttek nevelőszülőknél, a testvérek hivatalosan is az Anderson-McLean háztartás tagjaivá váltak. Steve és Rob az első hónapokat azzal töltötte, hogy megnyugtatta a gyerekeket, hogy nem mennek sehova, és végre otthon vannak.

A hat testvér hamarosan rájött, hogy nincs miért aggódniuk, hiszen ott volt nekik az Anderson-McLean név és két szerető apuka. Ha az Anderson-McLean család gyönyörű örökbefogadási története megérintette a szívedet, oszd meg bátran szeretteiddel.

 

via

 

Ez is érdekes lehet...