Mikor Laurát egy tűzbaleset után elbocsátják a katonai kórházból, felkeresi vőlegényét. Felfedi az arcán lévő égésnyomokat, és megkérdezi tőle, hogy még mindig szereti-e..
Március ötödike. A tavasz mintha életre kelt volna, és ahogy a korai virágok kitolakodtak a földből, de egy újabb fájdalmas ébredés várt Laurára. A katonai kórházba került, miután túlélte a tűzesetet, ami a teste 40 százalékán égési sebhelyeket eredményezett. Az arca volt a leginkább érintett.
A 27 éves katona felsóhajtott, mikor a nővér elhúzta a függönyt a kórtermében. A reggeli intenzív sugarak irritálták a szemét. Rég felébredt, de még mindig nem nyitotta ki a szemét. Tétován és félve nézte bekötözött arcát a tükörben…
Laura három hét után először érintette meg az arcát. Úgy érezte, mintha az arcbőre helyére hálós szövet került volna.
„Nővér, elvinne a mosdóba, kérem?” – kérdezte. „Fel akarok frissülni.”
Mielőtt elvitte volna, a nővér levette a kötést. A tűz óta ez lesz az első alkalom, hogy Laura meglátja magát a tükörben…
Mikor meglátta az arcát felkiáltott: „Jézusom, vegye el azt a tükröt! Vedd el azt a tükröt!”
Sírva zuhant a földre, és az ápolónő megpróbálta fesegíteni.
Laura rettegett. Folyton a sebhelyes tükörképére gondolt, és arra, hogy mit fog gondolni Evan, a vőlegénye, amikor meglátja őt. A következő hónapban akartak összeházasodni.
„Ó, Laura, drágám! Örülünk, hogy jól vagy!” – köszöntötte az édesanyja később aznap reggel.
Laura nem örült, hogy láthatja a szüleit. Elnézett Mr. és Mrs. Clark mellett, hogy megnézze, Evan eljött-e. Nem volt ott.
„Evan nem jött meglátogatni?” – kérdezte csüggedten.
„Attól tartunk, hogy nem fog, soha” – mondta Clarkné. „És ha mégis eljönne, akkor is csak a pénzedért jönne, semmi másért. Szegény, és miért is menne hozzád ebben az állapotban, ha nem az örökségedért?”
Laura szülei biztosak voltak benne, hogy Evan le fogja mondani az esküvőt. „Felejtsd el a házasságodat, drágám. Soha nem szeretett téged.”
De Laura vitatkozott. „Evan soha nem tenne ilyet. Ne beszélj már rosszat róla, anya”.
„Evan soha nem fog feleségül venni téged. Ez a csúnya igazság, amit el kell fogadnod. És ha mégis elvesz téged, azt a pénzedért teszi, nem pedig szeretetből.” – bizonygatta Clarkné.
Laura állta a sarat, és kiabált a szüleivel. „Evan szeret engem, és ezt tudom! Nem kell bebizonyítanom nektek! Takarodjatok innen!” – dühöngött.
A szülei kiviharzottak, és azzal fenyegették, hogy megvonják tőle a végrendeletüket, ha folytatja a házasságot Evannal.
Aznap este a nővér odament Laurához.
„Igen, azt mondta, hogy ő a vőlegénye, és látni szeretné önt. A recepciónál várja.”
Laura szemét örömkönnyek árasztották el. Igaza volt. Evan eljött. De a szíve figyelmeztette, hogy a férfi hogyan reagálhat a sebhelyes arcára. Vajon elfogadná őt ebben az állapotban? Akarná-e őt? A gondolat megrémítette…
Nehéz szívvel Laura felnézett az ápolónőre, és azt mondta: „Mondja meg neki, hogy nem kívánom látni”.
Evan csalódottan távozott. De nem adta fel. Másnap visszatért, eltökélten, hogy találkozik Laurával.
„Kérlek, drágám! Csak engedd meg, hogy láthassalak. Minden rendben lesz” – gondolta, miközben aggódva menetelt a virágokkal a kórterembe, ahol Laurát felvették.
Evan tudta, hogy a nő nem akarja újra látni őt, ezért elindult a kórterem felé, hogy meglepje.
Amint Laura meglátta Evan sziluettjét az ajtóban, felpattant, és berohant a mosdóba.
„Menj el, Evan! Nem akarlak látni!” – kiáltotta odabentről.
„Drágám, kérlek! Kérlek, hadd lássalak! Szeretlek, és ezt te is tudod” – könyörgött Evan.
De Laura nem volt hajlandó felfedni magát, ezért Evan elsétált. Minden nap üzeneteket hagyott Laura telefonján, de a lány soha nem válaszolt. Aztán csokrokat küldött neki, amelyeken feljegyzésekkel fejezte ki az iránta érzett szerelmét.
„Én téged szeretlek, nem a szépségedet. Büszke vagyok rád. Az életed kockáztatásával megmentetted azoknak a gyerekeknek az életét. Szembeszálltál az égő épülettel, és igazi hősként jöttél ki. Szeretném, ha visszatérnél, de ne siess. Örökké a tiéd, Evan.”
Laura soha nem válaszolt Evan egyetlen üzenetére sem, bár fájt neki, hogy nem tette. Nem sokkal ezután leszerelték.
„Most hová fogok menni?” gondolkodott. Nem állt szándékában visszatérni a szüleihez a hozzá intézett bántó szavak után. Aztán Evanra gondolt. Úgy döntött, ki kell derítenie, hogy a szüleinek igaza van-e.
„Ki kell derítenem, hogy tényleg szeret-e engem, vagy minden, amit mondott, hazugság volt”.
Idegesen és félve attól, hogyan fog reagálni, Laura erősen megnyomta Evan csengőjét. Percekkel később nyitott ajtót. Döbbenten látta, hogy Laura a küszöbén áll, égési sérülései elfedték.
„Vajon szeretsz még engem?” – kérdezte könnyes szemmel, miközben lassan levette a maszkot.
Evan összerezzent, és Laura gyomrában furcsa félelem kúszott felfelé. Legszívesebben elrohant volna, és azt kiabálta volna, hogy nem az ő hibája … hogy csak ártatlan életeket próbált megmenteni, akik aznap abban az égő épületben rekedtek.
„A szüleim megfenyegettek, hogy elvágják az életüket és az akaratukat, ha hozzád megyek. Szóval már nem vagyok gazdag vagy szép. Most már ez vagyok én, és ezen semmi sem változtathat. Újra megkérdezem tőled – fogsz még szeretni? Csúnya vagyok és hajléktalan. Ezek az égési sebek velem maradnak, amíg meg nem halok..”
Laura elfordította a tekintetét, félt attól, hogy mit fog mondani Evan, biztos volt benne. Ehelyett Evan közelebb lépett, és könnyes szemmel megérintette a lány arcát. Átölelte, és azt mondta: „Gyere be, drágám. Ez a te házad. És én téged szeretlek, nem a pénzedet vagy a szépségedet”.
Laura azon az éjszakán békésen aludt Evan vendégszobájában, és másnap reggel egy jármű dudálására ébredt. Kinézett az ablakon, és egy limuzint látott odakint. Lerohant a lépcsőn, hogy megnézze, ki ül benne.
„Istenem, Evan!” Laura könnyekben tört ki, miközben befogta a száját a csodálkozástól. Evan szénszürke öltönyben szállt ki a limuzinból. „Szállj be, drágám! Ma van az esküvőnk!” – mondta.
Ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Laura könnyei nem akartak elállni, a szíve sikoltozott az örömtől.
Evan elvitte egy menyasszonyi butikba, vásároltak egy menyasszonyi ruhát. Aztán elvitte egy szalonba.
„Olyan gyönyörű vagy!” mondta Evan, amikor később kijött. Nem tudta levenni róla a szemét.
Nem sokkal később összeházasodtak, és mivel Evannek nem voltak szülei, csak a barátai vettek részt a szertartáson.
Két év telt el azóta a gyönyörű nap óta. Laura nem tartotta a kapcsolatot a szüleivel. Továbblépett. Egy nap azonban összefutott velük a szupermarketben.
„Anya… apa! Úgy örülök, hogy itt vagytok!” – köszöntötte őket.
Mr. és Mrs. Clark a homlokát ráncolva, közömbösen viselkedett.
„Jól van. Ha így akarjátok. Vásároljatok csak. Ó, elfelejtettem mondani. Ez a szupermarket most már Evané. Örömmel ad nektek kedvezményt!”
Laura szülei elképedtek. Azt hitték, hogy Evan egy aranyásó, aki előbb-utóbb dobni fogja a lányukat. De kiderült, hogy aranyból van a szíve.
„Én megmondtam! A férjem egy drágakő!” dicsekedett Laura. Nézte, ahogy a szülei kilépnek az üzletből, arcukon a megbánás. „Gyertek vissza… a boltunk mindig nyitva áll előttetek!” – kiáltotta.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- A szépség nem a szép arcról szól, hanem a jó szívről és a szép lélekről. Laura kételkedett abban, hogy Evan még mindig szeretni fogja-e őt, miután meglátta sebhelyes arcát. De bebizonyította, hogy azért szereti őt, aki, és nem a külseje vagy a pénze miatt.
- Az igaz szerelemnek nincsenek kifogásai vagy határai. Míg Laura szülei azt hitték, hogy Evan dobni fogja a lányukat az összetört arca és a pénz hiánya miatt, ő bebizonyította nekik, hogy mindez nem számít, mert igazán szereti őt.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
