Egy gyermektelen ápolónő megölel egy síró kisfiút, aki nemrég vesztette el az édesanyját. A nő odaadja neki féltve őrzött kincsét emlékül, és soha többé nem találkozik vele, míg 20 évvel később váratlanul fel nem hívja a színpadra egy díjátadó estén.
Claire épp a park mellett haladt el. Nem volt autója, mindig gyalog ment haza a helyi klinikán töltött műszakja után. Nagyot sóhajtott, és lelassított, mikor meglátta a sok rohangáló gyereket. Claire-t kísértette a beteljesületlen gyermekáldás vágya, és nem tudta tovább visszatartani a könnyeit.
„Claire és férje, John tíz éve voltak házasok, de soha nem fogantak gyermeket.
„Túl gyenge vagy ahhoz, hogy gyermeket szülj. A béranyaság működhet” – mondták neki az orvosok. Ez utóbbi azonban szóba sem jöhetett. Érezni akarta a terhességét, nem pedig elintézni, hogy egy másik nő hordja ki helyette a méhében a kis örömét.
A fájdalmas gondolatoktól elvonatkoztatva Claire észrevette, hogy egy kisfiú ül egyedül a tó mellett. A kisfiú a tenyerébe temette az arcát, és keservesen sírt, ami aggasztotta Claire-t…
„Szegénykém… vajon miért sír?” – tűnődött, és körülnézett. Claire kiszúrt néhány embert, akik kocogtak és sétáltak, de nem tudta megállapítani, hogy van-e közük a fiúhoz. Sóhajtott egyet, és odalépett hozzá. A fiú megijedt, mikor Claire kezét érezte a vállán.
„Hé! Claire vagyok. Hogy hívnak, és mit keresel itt egyedül?” – kérdezte. „És miért sírsz? Minden rendben van?”
A fiú néhány percig hallgatott, majd beszélni kezdett. „A nevem Tommy. Anyukámmal szoktam sétálni ebben a parkban” – magyarázta. „Mindig leültünk közel a tóhoz, és etettük a halakat. De elment. Elment apucihoz a mennyországba.”
Tommy válasza meghatotta Claire-t. Nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg. Eszébe jutott a gyász, amit akkor élt át, amikor az édesanyja 11 évvel ezelőtt elhunyt. Claire együtt érzett Tommyval, és úgy döntött, nem megy el anélkül, hogy megvigasztalná.
„Gyere ide” – szorosan magához ölelte a szomorú kisfiút. „Édesem, néha az ölelés a legjobb gyógyszer. Ha cserbenhagynak, vagy ha valakit fel akarsz vidítani, csak öleld meg. Én is mindig ezt teszem a szeretteimmel, ha szomorúnak látom őket, vagy ha feldúlt vagyok!” – nyugtatta meg a kis Tommyt.
Csodálatos módon a fiú abbahagyta a sírást, és elmosolyodott. Claire ezután elővett egy láncot egy medállal, és odaadta neki emlékbe. Rajta volt a fényképe a „Claire W.” felirattal. Nagyon kedves volt a szívének, mert ez volt az utolsó ajándék néhai édesanyjától.
„Amikor csak egy ölelésre van szükséged, csak fogd meg ezt a medált” – mondta Claire. „És amikor látod, hogy valaki szomorú, csak menj és öleld meg”
Tommyt magukkal vitte a nagybátyja és nagynénje, akik a parkban sétáltak. Elváltak útjaik Claire-től, azt hitte, soha többé nem találkoznak majd..
„Az a kisfiú olyan aranyos volt, drágám. Bárcsak adhattam volna neki egy kis pénzt, hogy vegyen valami szépet, de nem volt nálam” – mesélte Claire a találkozást Johnnak.
„Drágám, semmi baj! Adtál neki valami felbecsülhetetlen és a pénznél is értékesebb dolgot – a szereteted egy értékes darabját adtad neki!” – vigasztalta John.
A szavai megmelengették Claire szívét, és biztos volt benne, hogy Tommy túljut a bánatán. Húsz év telt el, és már majdnem megfeledkezett a fiúról. Az egyetlen dolog, ami gyakran emlékeztette rá, az volt, hogy eszébe jutott, hogy nála volt a medálja.
Egy nap Claire észrevett egy borítékot a postaládájába dugva. „Ez furcsa! Már régóta nem kaptunk levelet. Ki küldhette?” – tűnődött.
Claire feltépte a borítékot, és észrevette, hogy egy, a várostól nem messze lévő orvosi egyesület címezte neki. Meghívó volt egy rangos díjátadó ünnepségre. Claire zavarba jött, mert egyértelműen neki volt címezve.
„Szerintem el kellene menned. Te nyugdíjas ápolónő vagy, emlékszel? Talán minden nővérnek küldtek egy meghívót….” mondta neki John. Claire zavartan beleegyezett, hogy részt vegyen az ünnepségen, felkészületlenül arra, amit ott fog látni.
Claire megérkezett a helyszínre, és meglátta, hogy egy csapat idős ember ül a színpadon. Egyikük a mikrofonba beszélt, és valakit dicsért.
„Van egy furcsa gyógyszere, ami meggyógyított minket. Hihetetlen. Mindig azt mondja, hogy ez az egy kis recept elég lenne ahhoz, hogy meggyógyítson minket, és motiváljon minket, hogy minden akadállyal megküzdjünk fizikailag és lelkileg. Kérem, fogadják nagy tapssal Dr. Thomast!” – jelentette be a férfi.
Claire figyelte, ahogy egy fiatal, fekete öltönyös férfi lép a pódiumra. Nem hitt a szemének. Lehet, hogy ez Tommy?!
„Az az egy ölelés, amit húsz évvel ezelőtt adott nekem, arra ösztönzött, hogy segítsek másoknak is leküzdeni a gyászukat és a küzdelmeiket. És itt vagyok… Abból a szomorú kisfiúból Dr. lett… Ő tanított meg arra, hogy semmi sem gyógyít úgy, mint egy ölelés, és igaza volt. A gyógyszerek mellett, amelyeket felírok a betegeimnek, azt is tanácsolom nekik, hogy öleljék meg a szeretteiket!” – mondta Thomas.
Claire nem hitt a szemének, és könnyekben tört ki, mikor Thomas felemelt egy medált. Ugyanaz a medál volt, amit húsz évvel ezelőtt adott Tommynak a parkban.
„Ma szeretnék tisztelegni a nő előtt, aki értelmet adott az életemnek. Szeretném őt a színpadra hívni. Hölgyeim és uraim, kérem, tapsolják meg Claire asszonyt!” – mondta Thomas.
Claire meghatódott. „Claire kisasszony, jöjjön fel” – intett neki Thomas. Claire a pódiumra lépett, és ott állt, elképedve, milyen csodálatos lett a kis Tommy.
Thomas megölelte. Visszaadta Claire-nek a kincsként őrzött medálját, és elmondta neki, hogy megtalálta a címét a kórházból, ahol egykor dolgozott.
„A becenevem Tommy!” – nevetett. „Húsz évvel ezelőtt külföldre költöztem a nagybátyámmal, de a szívem még mindig a nővel volt, aki megváltoztatta az életemet a tó mellett… A medálod volt az egyetlen emlékem rólad, és ez motivált, hogy megküzdjek a félelmeimmel és a bánatommal. És sikerült!” – mondta.
Claire és Thomas újra megölelték egymást. A díjátadó ünnepség konfettirobbanással ért véget, mikor Claire átadta Thomasnak a díját.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Soha ne felejtsd el azokat, akik motiváltak téged. Mikor Claire megvigasztalta Tommyt, nem is sejtette, hogy a kedves szavai mekkora változást hoznak majd. Húsz évvel később egy színpadra hívta őt, és elismerte, hogy hozzájárult a sikereihez.
- Ne hagyd, hogy a körülmények határozzák meg a jövődet. A kis Tommy összeomlott az édesanyja halála után. De miután találkozott Clair-el, és meghallgatta a kedves szavait, képes volt továbblépni. Az ő motivációja, párosulva a kincset érő medállal, amit tőle kapott, segített neki túljutni a gyászán.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
