Karina a szülei halála után árvaházban nőtt fel, nyolcévesen pedig nevelőszülőkhöz került. Miután meghallott egy vitát közöttük, Karina felfedezett egy régi fényképet. Mikor szembesítette Bettyt, a nő feltárta a megdöbbentő igazságot.
Karina ideges volt, és gyorsan átnézte a dolgokat. A füle összpontosított, de a szeme és a keze gyorsan végig ment Betty tárgyain. Szimatolt. De a nyolcéves lánynak fogalma sem volt, hogy mit keres, vagy miért érezte úgy, hogy ez a valami majd megmagyarázza azt, amit előző este hallott.
A nevelőszülei, Betty és Alex kedvesek voltak, de Alexnek szörnyű természete volt. Nem különösebben kedvelte Karinát, és a kislány úgy gondolta, hogy csak azért fogadta be, mert Betty könyörgött neki.
Tegnap este Karina kihallgatta a feszült beszélgetésüket, és Alex valami furcsát mondott. „Nem értem, miért mentél vissza érte!” – és ezek a szavak azóta is Karina fejében motoszkáltak.
Hogy értette azt, hogy „vissza”? Amennyire tudta, Betty egy houstoni árvaházban találkozott vele, és egy idő után úgy döntött, örökbe fogadja.
Karina szülei autóbalesetben haltak meg, mikor kétéves volt, és a következő éveket árvaházban töltötte. Hétéves volt, mikor egy kedves nő, Betty érkezett az árvaházba, és miután többször találkozott Karinával, úgy döntött, hogy befogadja. Legalábbis Karina így tudta.
Eltelt néhány hónap, és Karina tanúja volt annak, hogy Alex és Betty mennyit veszekedtek, főleg miatta. Egyszer azt hitte, hogy visszaadják őt, de Betty ezt nem hagyta. Minden alkalommal megvédte őt Alexszel szemben, és Karina örült, hogy valaki mögötte állt. A nevelőanyja fantasztikus volt.
Mégis, már nyolcévesen is tudta, hogy Alex szavai jelentenek valamit. Valami azt súgta neki, hogy kutakodjon Betty holmijai között, de fogalma sem volt, mit keressen, és gyorsan kellett tennie, mert Betty hamarosan hazaér..
Hirtelen egy fényképre bukkant. Arra a képre emlékeztette, amit az árvaházi hölgyektől kapott évekkel ezelőtt. A szülei voltak rajta, mellettük pedig a mosolygó Betty. A kép sarkában egy dátum, jóval Karina születése előttről.
„Mi folyik itt? Betty ismerte a szüleimet?” – suttogta magában.
„Karina!” – Betty hangja visszhangzott a házban, és Karina annyira el volt ragadtatva a fényképtől, hogy meg sem hallotta az autó érkezését vagy a kulcsok csilingelését. „Karina!”
De most nem érdekelte, hogy elkapják. Szembe kellett néznie Bettivel, és meg kellett tudnia az igazságot.
„Ó, édesem. Mit csinálsz a szobámban?” – kérdezte Betty, mikor meglátta Karinát, ahogy kilépett a hálószobából.
„Mi ez?” – Karina követelőzött, felemelte a képet, és összeszorította az ajkait.
„Te a dolgaim között kutakodtál?” – Betty hárított, csípőre tett kézzel.
„Miért vagy egy képen a szüleimmel? Ismerem őket. Évekig bámultam az arcukat egy róluk készült képen. De ezen te is rajta vagy. Ismerted a szüleimet? Ezért fogadtál örökbe?” – kérdezte Karina, miközben könnyekkel telt meg a szeme.
„Drágám, ez bonyolult…” – folytatta Betty, aki teljesen ki akarta kerülni a témát.
„Kérlek!” – könyörgött a lány, miközben könnyek potyogtak a szeméből.
„Jól van.. Rendben, elmondom az igazat. Nagyon sajnálom, hogy eltitkoltam” – kezdte. „Tényleg ismertem a szüleidet. Barátok voltunk, és amikor… terhes lettem, odaadtam nekik a gyerekemet.”
„Terhes?”
„Volt egy baba a hasamban. Te..” – magyarázta Betty.
„Te vagy az anyám?!”
„Édesem, akkoriban nem tudtalak felnevelni. Nem volt rá pénzem, nem volt diplomám. Nem volt semmim. De a szüleidnek igen, és nagyon akartak egy gyereket. Akkoriban ez volt a legjobb választás” – folytatta Betty, letérdelt és átölelte Karina karját. „Kérlek, értsd meg.”
„És aztán meghaltak a szüleim..” – mondta, könnyes arccal az anyjára nézve.
„Igen, nagyon korán meghaltak. De még mindig nem állt össze az életem. Megígértem, hogy elmegyek érted, amint mindent elrendeztem. Tulajdonképpen ezért mentem hozzá Alexhez, édesem. Ő gazdag, és jöttem, hogy megkeresselek, amint tudlak..”
Karina bólintott, hálás volt, most már mindent tudott. Érezte, hogy Betty nem idegen, bár valami más járt a fejében. „De a férjed nem az apám?” – kérdezte.
„Nem, drágám, nem ő az” – válaszolta Betty.
„Nem szeret engem.”
„Dehogynem, szeret.”
„Tudom, hogy nem kedvel engem. Hallottam” – folytatta Karina.
Betty elgondolkodva nézett a lányára. „Ne aggódj. Soha többé nem kell aggódnod miatta. És soha többé nem kell aggódnod amiatt, hogy egyedül leszel. Én itt vagyok. Itt vagyok” – mondta és szorosan megölelte Karinát.
Betty szörnyen érezte magát, hogy Karina észrevette Alex viselkedését. Nem akarta kitenni a lányát több szívfájdalomnak vagy elhanyagolásnak. Most, hogy volt egy remek állása, nem kellett Alexre támaszkodnia. Itt volt az ideje, hogy elmenjen. Néhány hónapig tartott, amíg mindent elrendezett, de Betty egy nap Karinával együtt elment, és soha többé nem nézett vissza.
Alex nem is küzdött ellene. Jogilag nem volt gond, mert kiderült, hogy Betty és Alex sosem voltak a nevelőszülei. Betty hazavitte a lányt, miután kiderült, hogy ő a szülőanyja. Néhány hónappal a távozás után Bettyt előléptették, és soha többé nem kellett aggódnia a pénz miatt. Karinát a világ minden szeretetével és támogatásával nevelte.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Az örökbefogadás egy érvényes választás lehet. Betty azért adta oda a gyermekét a barátainak, mert úgy gondolta, hogy nem tudja felnevelni. Akkoriban ez volt a helyes döntés.
- Védd meg a gyerekeidet a házastársaktól. Ha azt látod, hogy a partnered elhanyagoló vagy még rosszabb a gyermekeddel szemben, akkor elsősorban őt kell megvédened. Ő(k) a prioritás.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
