Három nappal azután, hogy világra hozta babáját, az elragadó anyuka hazafelé tartott az újszülöttel, az apjával és a nagymamájával. Az út felénél a család megállt, és a nő ekkor vette észre, hogy valami nincs rendben.
A szülőség hihetetlen utazás, ami a legváratlanabb módon változtatja meg az embereket. A gyermekeik ártatlan arcának és imádnivaló kacagásának puszta látványa is mélységesen feldobhatja a szülők világát.
Ez az egyik oka annak, hogy a szülők bármit képesek megtenni gyermekeik biztonsága érdekében, és soha nem haboznak.
A gyerekek egyedülálló szívhez szóló kapcsolatot ápolnak szüleikkel, amely az idő múlásával csak erősödik. Mai történetünk középpontjában valami hasonló áll.
STRINGERÉK
Muriel és Cecil Stringer a kanadai Új-Fundlandon éltek. A házaspár megosztotta a szülővé válásuk és egy néhány évvel ezelőtti szokatlan esemény történetét.
Közel hatvan évvel ezelőtt Muriel a Come By Chance kórházban adott életet fiának. Ő és férje nagy örömmel fogadták édes kisfiukat, és Kentnek nevezték el. Miután három napot töltöttek a kórházban, a házaspár taxit hívott, hogy hazatérjenek.
ÉSZREVETT VALAMIT
Hosszú volt az út hazafelé, körülbelül 40 kilométer a poros utakon a Come By Chance-i Walwyn Cottage Kórházból a Trinity Bay keleti partján fekvő Hodge’s Cove-ba. Muriel édesanyja is elkísérte a párt.
Az út felénél a család úgy döntött, hogy megáll egy étteremben. Muriel és az édesanyja a kocsiban maradtak, míg Cecil bement, hogy hozzon valami ennivalót. Az újdonsült anyuka ránézett a babára, és észrevett valamit.
VALAMI NEM STIMMELT
Muriel felidézte az édesanyjával folytatott beszélgetést:
“Én és anya ott beszélgettünk, és néztük a babát, én pedig azt mondtam: “Anya, nem úgy néz ki, mint az én babám”.
Az újfundlandi lakos emlékezett arra, hogy a babájának sötét haja és orra olyan volt, mint az övé, de a csecsemő, akit akkor a kezében tartott, ismeretlennek tűnt. Az anyja azt mondta neki, hogy ne aggódjon, és maradjon nyugodt. Muriel hozzátette:
“Az anyám pedig azt mondta: Ó, ez valószínűleg a főkötője és a rajta lévő ruhák miatt van.”
HATALMAS TÉVEDÉS
A család végül hazaért, és csak ekkor vették észre, hogy valami tényleg nincs rendben, mikor Muriel édesanyja, Lilian Peddle levetkőztette a babát. Muriel visszaemlékezett:
“Mikor levette róla a pulóvert, azt mondta: ‘Jaj, ez nem a te babád. Volt egy szalag a karján, és az volt ráírva, hogy ‘Baby Boy Adams'”.
Kiderült, hogy a baba, akit Stringerék hazavittek, csak egynapos volt, míg a csecsemő, akit Muriel 1962. augusztus 8-án szült, háromnapos volt. Muriel édesanyja csak akkor jött rá a bajra, amikor meglátta a baba karszalagját.
AZ ANYA FÉLELMEI
Nem sokkal később Cecil elment a Hodge’s Cove-i postahivatalba, és felhívta a kórházat. “Hogyhogy nem ismerte fel a saját babáját?” – kérdezte Cecil, miközben felelevenítette, amit a nővér mondott neki. Aztán azt mondta, hogy ellenőrizte a kórházat, és azt mondta neki, hogy a babája ott van.
Az újfundlandi férfi elárulta, hogy foglalt egy másik taxit, és Muriel édesanyjával elindult, hogy hazavigye a fiukat, Kentet. Eközben Muriel aggódott a kisfiáért, és alig várta, hogy a kezében tarthassa. Kifejtette:
“Ó, halálra voltam rémülve. Arra gondoltam: ‘Mi van, ha nincs rajta a karján a pánt?’. Megijedtem.”
HAZAVITTE A KISBABÁJÁT
Muriel azt is elárulta, hogy amikor Cecil a kórházba ment, a másik baba anyukája a lépcsőn várta. Elmesélte, hogy a másik anyuka szintén aggódott az újszülött fiáért. A kórházban egy nővér elmondta a párnak, hogy valaki rossz kiságyba tette a babát, ami a cseréhez vezetett.
Stringerék nem haragudtak az eset miatt, és a kórházi személyzet kedvesen bánt velük. A későbbiekben még öt gyermekük született, akik közül négy ebben a kórházban jött világra.
