Az apa újra találkozik lányával 30 évvel azután, hogy exe titokban örökbe adta a kisbabát

Mikor Jim Mcaskill megtudta barátnőjétől, hogy terhes, nem volt felkészülve rá, de mindent meg akart tenni, hogy segítsen felnevelni a kislányt.

Mindössze 15 éves volt, így nem volt fogalma arról, hogy ez mivel jár, és mivel mindkét leendő szülő még iskolába járt, a gyermeknevelés közel lehetetlen feladat lett volna.

Barátnője úgy döntött, hogy kihordja a babát, de aztán az apa akarata ellenére örökbe adta.

 

Mikor ’78-ban megszületett Jim lánya, Devon, azonnal örökbe adták; Jim szeretett volna elbúcsúzni tőle, ezért a kórházi szabályokat megkerülve 10 percet kapott a lányával.

„Egy nővér bevitt egy kis szobába, köntösbe öltöztetett, és odahozta Devont. A kis pici, pufók orral csak bámult felfelé, mintha tudta volna, ki vagyok” – mesélte a férfi – „Megpusziltam, és megöleltem”.

A szerető apuka haza akart vinni egy darabot a lányából, ezért levette a nyakából a Devon nevével ellátott gyöngyös nyakláncot, és megfogadta, hogy egy nap majd visszaadja.

Titokban

Mivel nem tudhatta, hogy hol nevelik a lányát, minden születésnapot és karácsonyt a lányára gondolva ünnepelt, és még leveleket is írt neki, abban a reményben, hogy egy nap majd elolvassa őket.

Jim kereste a lányát, és ahogy teltek az évek, keresése egyre sürgetőbb lett.

Az ő neve nem szerepelt a lány születési anyakönyvi kivonatán, ami még nehezebbé tette a keresést, de elszántan és eltökélten kereste a lányt, és végigjárta az Egyesült Államok és Kanada örökbefogadási ügynökségeit is.

2013-ban azonban a Facebookon belebotlott Nicole Stefanick profiljába. Mikor meglátta a képét, megdöbbentette, mennyire hasonlít az édesanyjára.

Több mint három évtized után, amikor mindig a kislányára gondolt, és soha nem adta fel a reményt, hogy megtalálja, végre újra egymásra találtak.

Jim nem tudta visszatartani a könnyeit, mikor újra találkozott a lányával.

„A folyosó közepén elvesztettem a fejem” – mondta a lányával való első találkozásáról. „Kisírtam a szemem, és nem tudtam elhinni, milyen gyönyörű… Mondtam neki, hogy szeretem, mindig is szerettem, és mindig is szeretni fogom.”

Eközben Nicole aggódott, hogy biológiai apja nem fogja szeretni azt az embert, akivé vált, de ez a gondolat elszállt, amint meglátta őt.

„Azonnali kapcsolat alakult ki” – mondta. „Leírhatatlan érzés tudni, hogy az elmúlt 35 évben gondoltak rám, és szerettek.”

Átadta neki az összes ajándékot és képeslapot, amit az évek során neki vett és írt, és természetesen visszaadta a gyöngyös nyakláncot, amelyen az ő neve szerepelt.

Nicole most a csuklóján viseli a féltve őrzött nyakláncot.

Gyönyörű történet a reményről; az, hogy Jim soha nem adta fel a keresést, csak azt mutatja, milyen erős a kötelék egy szülő és a gyermeke között, és hogy bármit megtennének azért, hogy velük lehessenek.

via

Ez is érdekes lehet...