Isadora mindig is szerette volna, ha az anyja és a mostohaapja összeházasodnak. Végül az álma valóra vált. Nem is sejtette, hogy ugyanazon a varázslatos napon még egy álma beteljesül.
2016-ban egy frissen házasodott brazil pár, a 27 éves Nicole de Souza és a 37 éves Diogo Bolant a mexikói Cancúnban töltötték nászútjukat egy gyönyörű esküvő után.
A férj és feleség egyáltalán nem tudta, hogy „megtörték” az internetet, több milliós nézettséget gyűjtve egy Facebook-poszttal, ami a szertartásuk egy szívhez szóló pillanatát mutatta be.
EGY KÖTELÉK, AMIT NEM LEHET MEGTÖRNI
Ez a pillanat a vőlegény és 6 éves mostohalánya, Isadora között már régóta váratott magára. Az anya három éve járt férjével, mielőtt hivatalosan is összekötötték volna az életüket.
Az anyuka elmondta, hogy a kapcsolat házastársa és lánya között erős volt, és a 6 éves kislány „apukaként” kezdte nevezni őt.
VÉGRE MEGTÖRTÉNT!
Az esküvő napján, és a megható videóban, ahol a kislány volt a tanú, Bolant az összes vendég előtt térdre ereszkedett; odafordult mostohalányához és megkérdezte:
„Leszel-e a lányom, örökre?”
A kicsi egy pillanatig sem gondolkodott, azonnal igennel válaszolt, és örömkönnyekben tört ki. Bolant ekkor kivett egy gyűrűt a kezében tartott dobozból, és gyengéden az ujjára húzta. Isadora megígérte, hogy soha nem veszi le.
EGY SZERETETTEL TELI SZOBA
A lány a férfi karjába ugrott, és átölelte. Mikor Isadora elengedte apukáját, a gyönyörű fehér ruhába öltözött édesanyja gyengéden megfogta lánya apró kezét. A terem többi részét is elöntötték az érzelmek, a vendégek próbálták visszatartani a könnyeiket.
„KIRÁLYI CSALÁD” EGY NAPRA
A gesztust többen is megtervezték, így maguk de Souza és Bolant, az esküvőszervezők és egyes vendégek is. Az apuka elárulta:
„Nemrég született meg a meglepetés ötlete Nicole-lal. Azért, hogy Isa a formálódó család részének érezze magát”
Emellett kifejtette, hogy a gesztus másik oka az volt, hogy Isadora szereti a hercegnőket, és menyasszony szeretne lenni. A reakciója alapján úgy tűnik, a kislány úgy érezte magát, mintha egy igazi tündérmesében lenne.