Connie szerencsétlenségére egy szörnyű autóbaleset után gerincsérülést szenvedett, ami miatt terméketlen lett, és kerekesszékbe kényszerült. Amikor a férje, Josh rájött, hogy nem tud neki gyermeket szülni, nem habozott elválni tőle és elhagyni.
Connie teljesen összeomlott, és aggódott, hogy Josh után a munkatársai kigúnyolják, és elveszíti az állását, amit a Georgia állambeli Atlantában lévő Crossroads General Hospital ápolónőjeként kapott.
De várakozásaival ellentétben a munkatársai nagyon is megértőek voltak vele, és a főnöke, Dr. Edward felajánlott neki műszakokat a szabadideje alapján. Az, hogy ennyi embert látott, akik törődtek vele, arra ösztönözte Connie-t, hogy kitörjön a depresszióból, amelyben Josh elhagyása óta szenvedett, és folytassa az életét.
Egy nap Connie éppen távozni készült a kórházból, mikor egy 7 éves kisfiút hoztak be. Eszméletlen volt és vérben úszott, amikor a műtőbe vitték.
Amikor a recepciósnál érdeklődött az esete felől, megtudta, hogy a fiú és a szülei autóbalesetet szenvedtek. Christopher volt a neve, és a szülei még azelőtt meghaltak, hogy a kórházba értek volna.
Connie szörnyen sajnálta szegény fiút, és imádkozott a gyógyulásáért. Mikor másnap munkába érkezett, megtudta, hogy a fiút megmentették, és egy műtétet követően átszállították az általános kórterembe.
Aznap Connie volt a szobája felügyelője, és megkérték, hogy vegyen tőle vérmintát egy vérvizsgálathoz. Amikor bement a szobájába a mintáért, a fiú csendben ült és az ablakon bámult kifelé, ezért óvatosan szólította meg. „Szia! A nevem Connie. Szeretnél bemutatkozni?”
A fiú megfordult, és ragyogó mosollyal köszöntötte a lányt. „Szia! Christopher vagyok, de szólíthatsz Chrisnek is.”
„Örülök, hogy megismerhetlek, Chris” – mondta Connie, miközben a kerekesszékét a fiú ágya mellé gurította. „Most pedig kérlek, feküdj le az ágyra. Vérmintát kell vennem tőled egy vizsgálathoz.”
„Micsoda?! Ne! Nem akarom! Fájni fog!”
„Természetesen nem, Chris! Elárulok egy kis titkot, hogy mit kell tenned, hogy egyáltalán ne fájjon.”
„Tényleg?”
„Igen! Csak be kell csuknod a szemed, és el kell mesélned egy történetet. Még a történet vége előtt kész leszek, és még csak nem is fog fájni.”
„Tényleg? Elmondhatom a kedvenc történetemet?”
„Igen, Chris. Persze, hogy elmondhatod.”
„Oké!” Mondta Chris, majd lehunyta a szemét, és elkezdte elmesélni a történetet. Közben Connie gyorsan feltűrte az ingujját, hogy vért vegyen tőle, és észrevett egy anyajegyet a kezén. Gyorsan levette a vérmintát, mielőtt Chris kinyitotta volna a szemét, és elhagyta a szobáját, de nem tudott nem gondolni a kisfiúra. Az anyajegy hasonlított az övére!
Másnap megérkeztek Chris vizsgálati eredményei, Connie megtudta, hogy az orvosok rákos megbetegedésre gyanakodtak. Aznap este ismét ő felügyelte Chris kórtermét, és amikor belépett a szobájába, észrevette, hogy a fiú sír.
Elkezdte vigasztalni a fiút, de az tovább sírt, és a szüleit kereste. Most tudta meg, hogy a szülei már nem élnek, és nagyon hiányoztak neki. Amikor semmi más nem segített, elment a kórházi büfébe, hogy csokoládét hozzon neki.
Chris nyugodtabbnak tűnt, amikor megkapta, és Connie később olyan témákról beszélgetett vele, amelyek elterelték a gondolatait a szüleiről. A beszélgetés kedvenc részének a Bosszúállók bizonyult, és fiú elmerült, miközben vele beszélgetett.
Aznap este az ágya mellett ülve Connie észrevette, hogy Chris nagyon hasonlít rá. Nemcsak hasonló anyajegye volt, hanem ugyanolyan zöld szemei, az a szokása, hogy nevetés közben az orrát ráncolja, és kiköpött mása volt fiatalabb önmagának. Neki azonban sosem volt gyereke, és soha nem volt terhes. Azon tűnődött, vajon rokonságban áll-e vele valamilyen módon.
Két nappal később kiderült, hogy Chrisnek nem volt rákja, mivel az utolsó leletei negatívak voltak. Sőt, jó úton haladt, és hamarosan hazaengedik.
Közben Connie nem tudott nem gondolni a Chrishez fűződő lehetséges kapcsolatára. Aztán eszébe jutott, hogy tíz évvel ezelőtt olyan közeli barátoknak adományozta petesejtjeit, akiknek nem lehetett gyerekük. De a barátnője és a családja nem sokkal a lányuk születése után egy másik városba költözött.
Kapcsolatba lépett a kórházzal, ahol a petesejtjeit adományozta, és az orvosi archívumból megtudta, hogy a petesejtjeit egy másik család számára használták fel. Amikor tovább érdeklődött, megtudta, hogy a pár, akik a petesejtjeit használták, Chris szülei voltak.
Connie nagyon örült, amikor ezt megtudta. „Tényleg? Chris… Ő az én gyerekem?” Könnybe lábadt a szeme, miközben átlapozta az orvosi archívumból szerzett dokumentumokat. A biztonság kedvéért azonban elvégeztetett Chrisszel egy DNS-tesztet, és az eredmények megerősítették, hogy ő az anyja.
Connie 1 percet sem vesztegetve ekkor hozta meg a döntést, hogy törvényesen örökbe fogadja a fiút, és másnap reggel már a kórház árvaházában volt, hogy beadja Chris örökbefogadási kérelmét az árvaház igazgatójának.
Később aznap, amikor elment Chrishez, nem tudta abbahagyni a sírást, amikor meglátta őt. „Annyira örülök, hogy látlak, Chris” – mondta a nő, miközben megölelte a kisfiút. „Nem leszel többé egyedül.”
Chris értetlenül állt a nő reakciója előtt. „Mi történt? Miért sírsz?”
„Azért, mert azért vagyok itt, hogy hazavigyelek, Chris. Szeretnél velem maradni?”
„Hm… Hát, kedves vagy hozzám, és múltkor csokoládét adtál, szóval nem bánom.”
„De van még valami, amit szeretnék elmondani neked, Chris” – mondta Connie rövid szünet után.”Azért jöttem, hogy örökbe fogadjalak a fiamnak.”
„Szóval te leszel az új anyukám? Miért?” Chris kíváncsian kérdezte.
„Azért, mert amikor egy angyal elvitte az édesanyádat, azt mondta nekem, hogy az édesanyád nem akarta, hogy egyedül legyél. Ezért úgy döntöttem, hogy örökbe fogadlak.”
„Tényleg?” Chris szemei kitágultak.
„Igen, Chris! Most mennem kell, mert dolgom van, de később találkozunk.”
Chris egy pillanatig egy szót sem szólt, és csak bámulta Connie-t. Aztán megszólalt. „Kérdezhetek valamit, mielőtt elmész?” – érdeklődött kissé idegesen.
„Igen, Chris” – válaszolta Connie mosolyogva.
„Ha most már te vagy az anyukám, hívhatlak anyukának?”
„Persze, hogy hívhatsz, Chris. Nagyon örülnék neki!” Mondta Connie, és megcsókolta a fiú homlokát. „Most menj be, és játssz a barátaiddal. Később találkozunk!”
„Szia, szia!” – mondta Chris, és berohant az árvaházba a szobájába.
Connie élete teljesen megváltozott, miután örökbe fogadta Chris-t, és hálás volt, hogy ez megtörtént. A kisfiú, aki elvesztette a szüleit, ismét szerető otthont és gondoskodó anyát kapott, míg egy nő, akinek nem lehetett gyermeke, egy kedves fiúval lett megáldva.
Évekkel később, amikor Chris már felnőtt és egyetemre ment, egy este meghívta a tanárát vacsorára. Miller professzor akkoriban egyedülálló volt, és beleszeretett mind a vacsorába, mind Connie-ba, aki elkészítette azt. A vacsora után Miller professzor és Connie gyakran kezdtek találkozgatni, és mielőtt észrevették volna, szerelmesek lettek egymásba.
A két szerelmespár úgy döntött, hogy megteszik a következő lépést a kapcsolatukban, és összeházasodnak. Erről tájékoztatták Chist, aki nagyon támogatta őket.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Amikor Isten elvesz valamit, mindig ad helyette valami mást, és néha az a valami sokkal fontosabb. Connie elvesztette a férjét, Josh-t, de megnyerte Chris-t fiaként, később pedig Miller professzort férjként, és most már szerető családja van.
- Néhány baleset valóban gyönyörű. Connie véletlenül találkozott Chrisszel egy este, amikor a kórházba vitték, de ez a véletlen egy árvának anyát, egy gyermektelen anyának pedig szerető fiút adott.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
