Egy bunkó nő kiabálni kezdett egy fiatal lánnyal, aki meg akarta szakítani a kórházi sorban állást, de az orvos meghallotta a beszélgetést, és úgy döntött, hogy megleckézteti a nőt.
Senki sem szeret sorban állni, és kórházba menni bármilyen nem sürgős esetben egész délelőtt eltarthat. Ezért döntött úgy Jade Saundersné, hogy nagyon korán kel, és elkezd sorban állni. Mindenki más előtt odaért.
De hamarosan mások is elkezdtek érkezni, és még így is sokáig tartott, amíg az orvos elkezdte fogadni őket. Sajnos a forró nyári hőség mindent megnehezített a sorban állással kapcsolatban, és úgy tűnt, hogy a kórház légkondicionálója nem működik megfelelően.
Saunders né még a kézi ventilátorát is elővette, hogy egy kicsit enyhítsen a hőségen és a páratartalmon.
„Ez az eddigi legforróbb nyár, igaz?” – mondta a közvetlenül mögötte álló hölgy.
„Ó, igen. Elviselhetetlen. Nem jöttem volna, ha tudom, hogy a légkondi nem működik rendesen, de nagyon kell ez a injekció” – válaszolta Saundersné. „Már régóta várok. Most már nem tudok elmenni.”
„Pontosan” – válaszolta a hölgy.
Az orvos éppen elkezdte volna fogadni a betegeket, amikor egy fiatal, sápadtnak tűnő lány lépett be az ajtón. Odament a recepcióshoz, aki az orvosi rendelő felé mutatott. A lány elindult, nem törődve a sorban állókkal.
„Hová mész?” – kérdezte Saunders asszony.
„Az időpontomra jöttem” – válaszolta a lány.
„Nem látod, hogy hosszú a sor? Órák óta várunk az orvosra, nem vághatsz előre” – folytatta Mrs. Saunders.
„Sajnálom, de időpontom van…”
„Az nem számít. És hogy merészelsz visszabeszélni az idősebbeknek?” – Mrs. Saunders félbeszakította. „El sem hiszem, hogy a fiataloknak manapság micsoda pofájuk van. Senki sem tanította meg nektek, hogy tiszteljétek az idősebbeket?”
A lány nem tudta, mit mondjon. Ráadásul nem úgy tűnt, hogy megnyerhet egy vitát az idősebb nővel szemben. Így hát elkezdett a sor vége felé sétálni, amíg a Saundersné mögött álló nő meg nem szólította.
„Szia! Gyere csak ide! Előttem bemehetsz.” – mondta a hölgy.
Saundersné nem hitt a fülének. De a sorban senki más nem tiltakozott, és még mindig ő volt az első beteg. Bosszankodott, de nem tehetett semmit, ha a többiek hagyták, hogy elvágja a sort. Egy rakás idióta, gondolta Saundersné.
Éppen ekkor lépett ki Dr. Theo Preston az irodájából. Beszélgetett a recepciósával, közben néhány kórlapot cseréltek, de Mrs. Saunders nem hallotta, miről beszélgetnek. Aztán az irodája ajtajához lépett, a kezében lévő kórlapot nézte, és megszólította: „Victoria?”.
A fiatal lány felnézett Mrs. Saunders mögül: „Itt vagyok.”
„Menjünk be” – mondta az orvos.
„Na, várjon egy percet! Én voltam itt előbb! Már órák óta itt vagyok, és nem tűnik igazságosnak, hogy bárki is elvágja a sort. Miféle kórház ez?” – Saundersné dühösen kiáltott az orvosra.
„Asszonyom! Majd sorra kerül, de Victoriának állandó időpontja van nálam” – válaszolta Dr. Preston.
„Akkor már korábban itt kellett volna lennie! Ez nem igazságos!” – folytatta Mrs. Saunders, de gyorsan észrevette, hogy senki sem áll mellé, és a fiatal lány az iroda felé sétált. Az orvos becsukta az ajtót, így ő kénytelen volt tovább várakozni.
„Ez hihetetlen! Ha nem vártam volna ilyen sokáig, azonnal elmennék” – morgott, miközben a mögötte álló hölgy nem volt hajlandó a szemébe nézni.
Néhány perc múlva Dr. Preston és a lány kijöttek.
„Mrs. Saunders. Bejöhet” – mondta az orvos.
„Végre!” – mondta és belépett az irodájába. Mrs. Saunders leült a beteg székére, és beszélni kezdett a tünetekről, amelyeket az utóbbi időben tapasztalt. De az orvos félbeszakította.
„Itt megállítom önt. Asszonyom, elfogadhatatlan az, ahogyan odakint viselkedett” – kezdte.
„Tessék?” – Saundersné megdöbbent a férfi merészségén. „Az, ahogyan önök viselkedtek a várakozó betegekkel szemben, még rosszabb! Meg is halhattam volna ennek a kórháznak a szörnyű szellőztetőrendszere miatt.”
„Nem halt volna meg, Mrs. Saunders. De az a lány, Victoria? Ő biztosan meghalt volna, ha ilyen sokáig kellett volna sorban állnia” – magyarázta nyugodtan az orvos.
„Ez nem az én hibám vagy problémám. Korábban kellett volna ideérnie, ha már így alakult” – tette hozzá Mrs. Saunders, elutasítva, hogy magára vállalja a felelősséget valamiért, amire nincs ráhatása.
„Nyilvánvalóan nem érti, amit mondok. Csak olyan betegeket fogadhatok, akiknek időpontot adtam. De elkötelezett orvosként dolgozom, és mindenkit fogadok, aki megjelenik” – folytatta az orvos.
„Ezt én sem tudtam” – halkult le Saundersné.
„Szóval, ma nem fogom kezelni önt. Adok egy időpontot, és jöjjön vissza máskor is. De szerettem volna beszélni önnel. Annak a lánynak, akivel olyan szörnyen bánt, ritka, bonyolult betegsége van. Minden nap ugyanabban az időben kell neki injekciót kapnia, hogy életben maradjon” – fejezte be, és kikísérte Saunders asszonyt.
Az idős asszony annyira megdöbbent, hogy nem tiltakozott. Kisétált és hazament. Aznap délután Saunders asszony felhívta a kórházat, és időpontot kért másnapra.
Éppen időben jelent meg, és az orvos szívélyesen fogadta. Ironikus módon egy másik hölgy panaszkodni kezdett, hogy Saundersné nem várakozott a sorban. De megkapta a kezelését, és sokáig megalázkodott a tettei miatt.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Soha nem tudhatjuk, mi történik mások életében. Saunders asszony nem tudta, hogy a lánynak betegsége van, mégis jelenetet rendezett.
- Szörnyű olyan embernek lenni, aki a semmiből jelenetet rendez. De ami még rosszabb, még az is lehet, hogy az internetre kerülsz.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
