A légiutas-kísérő észrevessz egy beteg kiskutyát a fedélzeten és a szabályokat megszegve menti meg őt

Mikor egy utas szeretett kutyája orvosi vészhelyzetbe kerül a repülés közepén, az utaskísérő személyzet a szabályokat megszegve azonnal akcióba lendül, hogy megmentse az életét.

A repülés egyesek számára ritkán jelent felüdülést. Michele és Steven Burt három kiskutyájukkal együtt szállt fel a Jet Blue járatára a MA állambeli Worcesterbe. A házaspár azt feltételezte, hogy minden kutyusuk biztonságban lesz velük a kabinban, egészen addig, amíg Michele észre nem vette, hogy az egyik kutyájuk furcsán viselkedik.

Darcy, a 3 éves franciakutyájuk teljesen egészségesnek tűnt a járatra való felszálláskor. Legalábbis Michele és Steven ezt feltételezte.

Darcy egy egészséges kölyökkutya volt, akiről tudták, hogy nincs semmilyen mögöttes problémája, így a házaspár tévesen azt feltételezte, hogy biztonságban lesz velük. Darcy-t az ülésük alatt, a hordozójában helyezték el, amikor a gép felszállt.

Néhány perccel a felszállás után a pár észrevette, hogy Darcy elég furcsán viselkedik, és a szorongás jeleit mutatja. Nyugtalan volt, és az arcát a hordozó hálójához nyomta. Úgy tűnt, mintha menekülni próbálna.

Feltételezve, hogy a kutyus csak egy kicsit izgatott, Steven megparancsolta neki, hogy feküdjön le. Darcy általában engedelmes szokott lenni, de ezúttal nem volt hajlandó hallgatni rá.

A pár ekkor vette észre, hogy valami nincs rendben vele, mivel folyton a hálóhoz nyomta az arcát.

Michele úgy gondolta, hogy Darcy-nak egy kicsit melege van odabent, ezért kinyitotta a hordozót, hogy Darcy kissé kidughassa a fejét.

Ekkor vette észre, hogy Darcy nyelve és ínye elkékült. Michele tudta, hogy a francia bulldogok a repülőn hajlamosak légzési nehézségekre, ezért komolyan vette a dolgot.

Azonnal az ölébe kapta Darcy-t, és megpróbálta megnyugtatni, és szabályozni a légzését. De Darcy állapota idővel egyre rosszabbodott, és nem hagyta abba a vad légzést.

Ekkor az egyik légiutas-kísérő lépett oda Burtsékhez, hogy emlékeztesse őket a repülési szabályzatra, miszerint a kutyákat a hordozóban kell tartani.

Michele elmagyarázta Darcy helyzetét és azt, hogy sürgős segítségre van szüksége, ami egy hihetetlen és merész mentőakcióhoz vezetett.

A személyzet tagjai, Renaud és Diane rájöttek, hogy itt az ideje, hogy megszegjék a szabályokat és cselekedjenek, hogy megmentsék a kis kölyök életét.

Először jeges zsákokat hoztak, amelyeket a kutya teste köré raktak, de még ez sem segített, mivel Darcy továbbra is légzési nehézségekkel küzdött. Mivel más lehetőség nem jött kapóra, Renaud-nak, akinek szintén volt egy Penelope nevű francia bulldogja, támadt egy ötlete.

Elsietett egy hordozható oxigénpalackért és egy kis maszkért. A maszkot Darcy arcára rakta, és a következő néhány percben oxigént kapott, majd a kölyök visszanyerte mozgékonyságát.

Perceken belül Darcy annyira éber volt, hogy elkezdte letolni a maszkot az arcáról – messze nem volt olyan nyugtalan, mint néhány perccel korábban.

Végül Michelle üzenete a légitársaságoknak vírus szerűén terjedt el a közösségi médiában, mert emlékeztette az embereket arra, hogy minden utasra, így a háziállatokra is, nagyon oda kell figyelni.

Miután elolvasták a történetét, rengetegen elárasztották a Facebook kommentszekcióját.

„Köszönjük a két légiutas-kísérőnek, hogy segítettek. Az állatok ugyanolyan családtagok, mint az emberek. Isten áldjon meg benneteket!!! ❤️” – írta Jamie Beno.

„Ezek a légiutas-kísérők megmutatták, hogy vészhelyzetben szükség van kivételekre a protokoll alól” – kommentálta Heather Carman felhasználó, majd hozzátette:

„A háziállatok is családtagok és élőlények. Ezek a légiutas-kísérők szerintem hősök.”

Michele szívmelengető üzenetében nem hagyta ki, hogy megköszönje Renaud-nak és Diane-nak, hogy időben megjelentek és megmentették pánikoló háziállatát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fox News (@foxnews) által megosztott bejegyzés

„Renaud Spencer és Diane Asher voltak a segítők… A jóság és a kedvesség, valamint a képesség, hogy felmérjenek egy orvosi krízist, egy válságban lévő kutyát, megmentette a napot” – mesélte.

A Good Morning Americával megosztva tapasztalatait, Renaud, a személyzet tagja azt állította, hogy 15 évnyi, légitársaságnál eltöltött munkája során „ilyet még nem látott”.

„Úgy döntöttem, hogy meg kell fontolnunk, hogy oxigénnel támogassuk az állatot” – jelentette ki, majd hozzátette:

„Szóval felhívtam a kapitányt, és azt mondtam neki: ‘Azt hiszem, oxigénre van szükségem’, mire ő azt mondta: ‘Rajta!’. És akkor és ott rögtön rátettem az oxigént a kutyára, és a kutya úgy éledt fel, mint semmi más.2

Michele kijelentette, hogy Darcy teljesen felépült. Azt tervezte, hogy konzultálni fog az állatorvosával arról, hogyan tudna jobban gondoskodni róla, ha a jövőben valaha is közös repülésre szánnák magukat.

„De szerettem volna köszönetet mondani a Jet Blue-nak, és köszönöm Renaud-nak és Diane-nak, hogy végezték a munkájukat, és emellett nagyszerű emberek voltak” – zárta mondandóját.

via

Ez is érdekes lehet...