Egy kétgyermekes anyuka életét köszönheti az ötéves kisfiának, miután segítséget kért, mikor rohamot kapott. Íme az anya és gyermeke megható története.
Salvatore Cicalese bebizonyította, hogy az ember kora nem igazán számít, ha hősnek kell lenni.
A kisfiú mindössze ötéves volt, mikor hősként ünnepelték, aki megmentette édesanyja életét, és gondoskodott magáról és két hónapos kishúgáról.
EMLÉKEZETES ÉJSZAKA
2021. május 14-én este minden rendben ment Kaitlyn Cicalese és családja számára. A nő elaltatta kislányát, és elment zuhanyozni. Kaitlyn rohamot kapott, és a földre esett.
A kétgyermekes anyuka beverte a fejét a kádba, és azonnal elájult. Kaitlyn szerencséjére Salvatore teljesen ébren volt, és meghallotta a zajt. Azonnal bement a fürdőszobába, és az a látvány fogadta, hogy anyukája véresen fekszik a padlón.
Salvatore azt hitte, hogy az anyja haldoklik, és úgy döntött, hogy vigyázni fog magára és a húgára. Ezért a kislányt egy takaróba bugyolálta, kinyitotta a garázsajtót és átsétált a szomszédék házához.
A szomszéd, Jessica Penoyer az ABC 15-nek beszélt az azon az éjszakán történtekről. A nő felidézte, hogy a kis Salvatore éjszaka jelent meg a bejárati ajtajánál, és milyen érzés volt a meglepetés, amit érzett. A nő továbbá kijelentette:
„Ott állt, kezében valamivel, és én azt hittem, hogy egy kutya. Azt mondta, hogy anyukám meghalt a zuhany alatt. Tudnál vigyázni ránk?”
Penoyer azonnal hívta a 911-et, akik eszméletlenül találták Kaitlynt. Azonnal orvosi ellátást kapott, ami elősegítette a teljes felépülését. Mindazonáltal az anya az életét kisfiának köszönhette.
A kétgyermekes anyuka csak arra emlékezett, hogy elaltatta a kisbabáját, elment fürdeni, de a kórházban ébredt.
A TRAUMA FELDOLGOZÁSA
Bár Kaitlyn teljesen felépült, Salvatore nem tudta túltenni magát annak a traumán. Mindig megkérdezte az anyukáját, hogy „lesz-e még egy rohamod?” vagy „meg fogsz-e halni?”, amire a nő mindig nemmel válaszolt.
Kaitlyn elérzékenyülve mesélt arról, hogy a fia hogyan dolgozta fel a traumatikus élményt. Büszke volt azonban Salvatore-ra, mert erőt és bátorságot mutatott. A kisfiú bátorsága nem maradt jutalom nélkül.
A KIS SALVATORE JUTALMA
A Rural Metro Tűzoltóság egy pólóval, egy jelvénnyel, egy sisakkal és egy tiszteletbeli tűzoltó oklevéllel tüntette ki Salvatore-t. Shawn Gilleland tűzoltósági szóvivő kijelentette, hogy Kaitlyn és Salvatore története tökéletes példa arra, hogy a szülőknek megkellene megtanítaniuk gyermekeiket a vészhelyzetek kezelésére.
Remélhetőleg több család is tanult ebből a történetből.