Két kisgyerek szíve fájt az világ másik felén tartózkodó apjukért. Legbelül tudták, hogy sok időbe telik, amíg viszont láthatják- ezért kreatívak lettek.
Peter DeCrans őrnagyot, aki több mint két évtizede szolgált a hadseregben, harmadszor is bevetésre küldték. Ezúttal Kuvaitba, közel egy évig tartott.
Természetesen honvágya volt, és családja; felesége, 5 éves lánya, Cierra, és fia, a 7 éves Petroula szívből hiányolta az apjukat.
KI GONDOLTA VOLNA?
Mielőtt Kuvaitba utazott, Cierra vett egy Ring videós ajtócsengőt. Az indoklás szerint azért, hogy DeCrans a bevetés alatt is figyelhesse Forest Lake-i, Minnesota állambeli házukat.
A praktikus vásárlásból azonban valami sokkal emlékezetesebb lett. A szerkezet segítségével a gyermekek videóüzeneteket oszthattak meg apjukkal, amíg bevetésen volt.
„SZERELMES LEVELEK” OTTHONRÓL
Az Instagramon egy imádnivaló videó állt össze azokból az üzenetekből, amelyeket a gyerekek az apjuknak küldtek a csengőn keresztül. Az elsőben drága kislánya azt mondta:
„Szia apu, hiányzol – nagyon”.
A többi üzenet abból állt, hogy egyikük vagy másikuk azt mondta, hogy szeretnék, ha hazajönne, szeretik őt, meséltek neki az új frizurájukról és még sok minden másról.
LÁTTA ŐKET FELNŐNI
Az egyik videóüzenet, amelyben Cierra megosztotta születésnapját, megérintette az őrnagy szívét. DeCrans kifejezte:
„Láthattam, hogy hercegnői ruhát visel, és süteményeket visz az osztályába. Nem lehetsz ott, de mégis úgy érzed, hogy kapcsolatban állsz vele.”
A rajongó apuka elmondta, hogy a Ring videós csengőről figyelni a két csemetéjét a napja csúcspontja volt, és elviselhetőbbé tette a bevetését.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A NETEZŐK KÖNNYEI
Természetesen azoknak, akik megnézték az Instagram-videót, szintén volt mit mondaniuk az imádnivaló gyerekekről, sokan szíveket és síró arc emojikat küldtek a kommentszekcióba. Valaki a Ring videócsengő céget jelölte meg, majd azt írta:
„@ring Kérem, fontolják meg, hogy a termékeiket olyan katonáknak adományozzák, akiknek gyermekeik vannak. Ez a videó annyira gyönyörű”.
Sok kommentelő azt írta, hogy a klip megríkatta őket, néhányan pedig jókívánságokat küldtek a bevetésen lévő katonáknak.
AZ ANYA NÉZŐPONTJA
Cierra megjegyezte, hogy gyermekei egyedülálló módon érintkeznek az apukájukkal, és elmondta, hogy örül, hogy van módjuk kifejezni érzéseiket, és hogy kifejezetten az apjukkal érzik magukat kapcsolatban. Az anyuka kijelentette:
„Szerintem ez nagyon fontos a gyerekek számára, mert ki tudták adni ezeket az érzelmeket, és ki tudták mondani ezeket a szavakat.”
Egyesek panaszkodhatnak a technológiára és annak a gyerekekre gyakorolt káros hatásaira. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy segít összekapcsolódni a világ minden sarkából, és ez szívmelengető.