Brunót, az 1 éves pitbullt, akinek hiányzik a füle, egy bántalmazó otthonból mentették ki.
Minden kutya vonzódik egy játékhoz, amit nem tud elengedni. A játékok a kutyák fejlődésének fontos részét képezik. A világ összes plüssfiguráját beszerezheted nekik, de néha kreatívak lesznek, és nem játékból, például papírból vagy pálcikából készítik el a játékukat. Tetszésük szerint készítik el, és mély vonzalmat éreznek a választott játékuk iránt. Ez történt Brunóval is. Az 1 éves pitbullnak hiányzott a füle, egy bántalmazó otthonból mentették ki. Bruno a menhelyén szomorú volt, de a személyzet azzal segített rajta, hogy egy plüss kutyajátékkal ajándékozta meg – számol be a Dodo.
A személyzet hamarosan észrevette, hogy Bruno letépte a plüssjátéka egyik fülét, hogy jobban hasonlítson rá. Mindenki azt feltételezte, hogy Bruno jövője tele lesz bánattal, miután elmenekült bántalmazó otthonából. „Bruno korábban kint élt láncra verve” – írták megmentői az észak-karolinai Wake County SPCA-tól. „A fülét pedig letépték, mikor egy másik kutya megtámadta, és nem tudott elmenekülni”.
Bruno traumatikus múltja ellenére szoros kapcsolatot alakított ki a menhely személyzetével. Egy nap a személyzet egyik tagja elment megnézni őt, és nem hitt a szemének. „Bruno letépte az egyik fülét a kedvenc plüssjátékáról – ugyanazt a fület, ami neki magának is hiányzik” – közölte a menhely. „Bruno tudja, hogy nincs semmi baja, és most már van egy hozzá hasonló legjobb barátja.”
Bruno vigasztalást talált új plüssállatában, de ami azután történt, hogy a róla és játékáról készült képek népszerűvé váltak, az még szívmelengetőbb. Bruno végül szerető otthonra talált. „Csak úgy, Brunónak új apukája van! Természetesen magával kell vinnie a hozzá illő plüssét, hogy örökre pajtik maradhassanak” – írta a menhely egy frissítésben. „Bruno örökbefogadója úgy szereti őt, ahogy van, és megígérte, hogy egész hátralévő életében csak feltétel nélküli szeretetet fog mutatni Brunónak”.
Bruno most élete legszebb időszakát éli, hála új családjának és plüssállatának. Ráadásul a menhely biztosítja Bruno életmentő kezelését a szívférgesség ellen.
Phil Arkow, az Animal Abuse and Family Violence Prevention Project elnöke a Social Sciences különszámában kifejti, hogy a „humánus kriminológia” megérti az állatok bántalmazása és az intim partnerek elleni bűncselekmények közötti átfedést. Az állatkínzás és a családon belüli erőszak kéz a kézben jár, és a bűnüldöző szervezetek és a Nemzeti Seriffszövetség például az állatkínzást „kapu-bűncselekménynek” tekinti, mert ez segít a potenciális elkövetők azonosításában. „Bár a helyi bűnüldöző szervek még mindig hajlamosak elbagatellizálni az állatkínzást, mint valami kevésbé fontos, mint az emberek elleni bűncselekmények” – mondta Arkow -, „egyes szervek lassan kezdik felismerni, hogy az állatok elleni bűncselekmények valóban emberek elleni bűncselekmények is, és az állatkínzási ügyeket magasabb prioritássá teszik.”
Az Egyesült Államokban több mint 30 államban van olyan törvény, ami megvédi az embereket és a háziállatokat az erőszaktól, és több mint 250 családon belüli erőszakkal foglalkozó menhely állatbarát.