Egy főnök rajtakapta az egyik pincérnőjét, amint pizzaszeleteket lop. Megdöbbenve látja, hogy a nő megszegi a szabályokat, de nem tudja, hogy hamarosan megbánja, hogy kirúgta.
John egy pizzéria tulajdonosa, amelyet nemrég vásárolt meg. A hely egyedi ízeiről és vendégszeretetéről volt híres, és John úgy gondolta, hogy milliókat fog keresni a makulátlan hírneve miatt.
Amellett, hogy megszerezte a pizzériát, John képzett személyzetet és egy jól berendezett éttermet kapott. Nem a semmiből kellett felépítenie az üzletét, de jelentős árat fizetett, hiszen egy működő éttermet vásárolt.
A személyzet egyik tagja a 24 éves pincérnő, Samantha, kedves fiatal nő. Egy éve dolgozott a pizzériában, és mindent tudott, ami a színfalak mögött történt.
John azonban nem volt hajlandó meghallgatni, mikor meg akarta osztani vele tudását. Egy nap a kocsijában ült, és pizzát evett, miközben a személyzete arra készült, hogy bezárja a helyet a napra. Éppen egy videót nézett a telefonján, és élvezte az ételt, amikor két tizenéves fiú kopogott az ablakán.
„Uram, éhesek vagyunk!” – mondta az egyikük. „Kaphatnánk egy kis pizzát?”
John feldühödött és rájuk kiabált, hogy távozzanak. Samantha látta, hogy új főnöke a gyerekekkel kiabál, ezért kijött az étteremből, és elmondta Johnnak az étterem hagyományát.
„A volt főnököm mindig azt mondta, hogy adjunk ételt a rászorulóknak, mert úgy gondolta, hogy az ilyen kedves tettek segítik az üzlet növekedését” – mosolygott. „Hagyomány volt, hogy a maradékot a szegényeknek adjuk.”
„Nincs több ilyen hagyomány!” – mondta John. „Én döntöm el, hogyan vezessük ezt a helyet. Világos?”
John kiszállt a kocsijából, ellökte a két tinédzsert, és a maradékot a szemetesbe dobta. „Ide tartoznak a maradékok!” – mondta szigorúan.
Samantha megrázta a fejét, és visszament az étterembe. Csalódott volt, de nem ez volt az első eset, hogy új főnöke elutasította a javaslatát. Néhány napja egy másik hagyományról mesélt neki, de Johnnak az sem tetszett.
„Mindig írunk egy inspiráló üzenetet a vendégeinknek a rendelésük mellé ” – mondta. „Ezzel az egyszerű gesztussal próbáljuk feldobni a napjukat! A vásárlóink imádják!”
„Ó, kérlek!” – John csak a szemét forgatta. „Azért vagyunk itt, hogy ételt adjunk el, nem pedig inspirációt. Nem fogok ilyen haszontalan hagyományokat folytatni!”
John néhány új szabályt hozott, miután megvásárolta az éttermet. Amellett, hogy megtiltotta a személyzetnek, hogy maradékot adjanak a szegényeknek, azt is korlátozta, hogy hány szeletet vihetnek haza. „Senki sem vihet haza egy szeletnél többet. Megértettétek?” – mondta nekik az első napon.
Bár Samantha szomorú volt, hogy John ennyi csodálatos hagyománynak véget vetett, nem hagyta, hogy ez befolyásolja a munkáját. Továbbra is a vidám, barátságos pincérnő volt, aki mindig kedvesen beszélgetett a kollégáival. Az étteremben mindenki szerette Samanthát a személyisége miatt.
Mindenkinek elmesélte, hogy pénzt gyűjt egy utazásra az országon át. Arról álmodozott, hogy egy nap elutazik, nem is sejtve, hogy élete hamarosan örökre megváltozik.
Mivel John szigorúan tartotta magát a szabályokhoz, gyakran látogatta a konyhát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki sem lopott. Egy nap belépett a konyhába, és megdöbbenve látta, hogy egy pincérnő megszegi a szabályokat. Rajtakapta Samanthát, amint négy szelet pizzát rakott a táskájába.
„AZ IRODÁMBA! AZONNAL!” – kiabálta.
„Tudom, hogy lopkodtad a maradékot, Samantha!” – kiabálta. „Megszegted a legfontosabb szabályt! Elloptál négy szelet pizzát, mert azt hitted, senki sem figyel!”
„Nem magamnak vittem haza őket. Az éhes fiúknak akartam adni őket” – magyarázkodott a lány. „Úgyis a szemétbe került volna. Mi értelme van annak, ha nem etetjük meg a szegényeket? Semmi baj nem lehet belőle!”
„Ne oktass ki engem, Samantha!” – John morgott. „Nem azért hívtalak be az irodámba, hogy meghallgassam a tanácsaidat. Nem érdekelnek az értelmetlen érveid. Miért nem dolgozol inkább egy emberi jogi szervezetnek? Kirúglak!”
„Micsoda?” – Samantha zihált. Látta, ahogy a szeme előtt szertefoszlanak az álmai.
Samantha könyörgött, hogy ne rúgja ki, de John nem hallgatott rá. Hamarosan kirúgta a többi alkalmazottat is, és újakat vett fel, de a lépése kihatott az étterme hírnevére. Fogalma sem volt róla, hogy az általa kirúgott csapat volt a legnagyobb értéke…
Miután a személyzete elment, a pizzériája légköre nyomasztóvá vált. A törzsvendégek érezték, hogy valami nincs rendben, de nem panaszkodtak, mivel az ételek minősége továbbra is jó volt.
Johnnak néha hiányoztak a korábbi alkalmazottai, mert őket nem kellett betanítania. Másrészt az új alkalmazottai sok betanításra szorultak, de nem panaszkodhatott. Végül is azt akarta, hogy Samantha és a munkatársai távozzanak.
John küzdött, hogy növelje a vállalkozását, de az egója soha nem engedte meg neki, hogy bocsánatot kérjen a régi alkalmazottjaitól, és újra felvegye őket. Mindent megtett, hogy a dolgok működjenek, de a pizzéria látogatottsága jelentősen visszaesett.
Néhány hónappal később épp hazafelé tartott a pizzériájából, amikor egy hosszú sorban álló embereket látott egy új pizzát áruló ételkocsi előtt. Biztos volt benne, hogy nem látta az új helyet, ezért leparkolt a kocsijával, és odasétált, hogy megnézze, mi ez a nagy felhajtás.
A kocsihoz közeledve meglátta Samanthát és a két szerencsétlen tinédzsert.
„Ó, Istenem!” – John zihált.
John szerette volna átugrani a sort, hogy beszélhessen a volt alkalmazottjával, de a sorban állók nem engedték.
„Hé! A sor vége hátul van!” – kiabálta egy idős nő, és ettől John annyira elszégyellte magát, hogy legszívesebben beült volna a kocsijába, és elhajtott volna.
Másnap John az éttermében leült az egyik székre, és várta, hogy az első vendég belépjen, de egészen estig senki sem jelent meg.
Egy pár lépett be az étterembe. Az egyik felszolgáló gyorsan odasétált hozzájuk, és üdvözölte őket, de ők megfordultak, és az ajtó felé indultak.
„Menjünk a sarkon lévő ételkocsihoz!” – mondta a lány a barátjának. „Bem tetszik itt. Senki sem jár ide, de az a kajáskocsi előtt mindig hosszú sor áll.”
John reményei szomorúsággá változtak, amikor látta, hogy a pár elhagyja az éttermét. Bármennyire is szerette volna megakadályozni, hogy elmenjenek, nem tehetett semmit.
Hirtelen rádöbbent, hogy a nő, akit kirúgott az étterméből a versenytársává vált. Samantha kocsijáról beszélt a város, és ő nem tehetett semmit, hogy megakadályozza, hogy a potenciális vendégei oda menjenek.
Később aznap este John hazatért, de nem tudta kiverni a fejéből Samanthát. Megbánta, hogy kirúgta őt, és úgy vélte, követnie kellett volna a tanácsát, hogy folytassa az étterem hagyományait.
„Holnap beszélnem kellene vele. Bocsánatot kellene kérnem, amiért kirúgtam” – gondolta John. „Elvégre igaza volt.”
Másnap reggel John elhagyta a házát, és a pizzériája helyett Samantha ételszállítójához hajtott. A furgon előtt a szokásosnál rövidebb volt a sor. John beállt a sorba, és várta, hogy sorra kerüljön, hogy beszélhessen Samanthával.
„Ó, John!” – kiáltott fel, amikor meglátta a volt főnökét a vásárlókkal együtt állni. „Hogy vagy?”
„Beszélhetnénk?” – kérdezte.
„Persze” – mondta, és kiszállt a furgonból.
„Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, Samantha” – John leeresztette a tekintetét. „Amióta elmentél, jelentősen visszaesett a látogatottság az éttermemben. Úgy tűnik, hogy miattad látogattak el az emberek a pizzériába.”
„Ó, ez nem igaz!” – kuncogott Samantha.
„Hát, nekem úgy tűnik, ez az igazság” – válaszolta John. „Mikor kezdted el a vállalkozásodat? Nagyon tetszik az ötlet.”
„Miután kirúgtál úgy döntöttem, hogy nem dolgozom senkinek” – mondta Samantha. „Rég megtanultam, hogyan kell pizzát készíteni, úgy gondoltam, hogy egy ételkocsi felállítása működhetne.”
„Mi van a pénzügyekkel?” John kíváncsi volt. „Biztos vagyok benne, hogy nem tudtál volna ennyi pénzt félretenni, hogy megvehesd a teherautót és az összes kelléket.”
„Kölcsönt vettem fel a nagybátyám segítségével” – válaszolta Samantha. „Sokat segített nekem az egész folyamat során. És tudtam, hogy ezek a fiúk soha nem mondanának nemet nekem. Ezért felvettem őket, hogy dolgozzanak velem. Eddig kellemes élmény.”
John felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott, miközben a válla fölött a két tizenéves fiúra nézett, akik pizzát szolgáltak fel.
„Szóval, mi a titkod?” – mosolygott. „Mi a titka a virágzó kisvállalkozásodnak?”
„Csak azt teszem, amihez a legjobban értek – úgy bánok az emberekkel, ahogy én is szeretném, hogy velem bánjanak ” – mosolygott, és átnyújtott neki egy ingyen pizzát és a hozzá tartozó cetlit.
„Bánj és szeress úgy másokat, mint önmagadat” – állt a cetlin.
John hirtelen sajnálat hullámát érezte a testében. Érezte, hogy az arca felforrósodik és elvörösödik. Beleharapott a pizzába, de az nem akart lemenni a torkán. „Mit tettem?” – gondolta.
Miután hazament, John folyton Samantha ételfurgonjára gondolt, és az újonnan szerzett önbizalmára, amitől csillogott a szeme. Lenyűgözte a lány munkamorálja, és elhatározta, hogy újra találkozik vele.
Másnap elautózott Samantha házához, és megkérdezte, elviheti-e a munkahelyére. „Beszélni akartam veled, Samantha” – mondta.
Miután Samantha beült az autójába, megosztotta vele a gondolatait. „Samantha, vissza akarlak venni téged és a kollégáidat. Hibát követtem el, és helyre akarom hozni” – mondta vezetés közben.
„Nos…” Samantha nem tudta, mit mondjon.
„Felveszlek vezetőnek, és sokkal jobban megfizetlek, mint amit most keresel. Fel fogom venni azokat a fiúkat is.”
„De miért tennéd ezt?” Samantha összezavarodott.
„Vissza akarom kapni a régi pizzériámat, és úgy hiszem, te és a munkatársaid segíthettek elérni a célomat” – válaszolta. „De van még valami más is.”
„Mi az?” Samantha kíváncsian kérdezte.
„Használhatnánk a furgonodat, hogy beutazzuk az országot, és pizzákat áruljunk” – válaszolta a férfi. „Tudom, hogy mindig is utazni akartál, és szerintem ez lenne a tökéletes módja, hogy beteljesítsd az álmodat. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogod!”
„Nos, még meggondolom” – mondta Samantha. „Majd jelentkezem, John. Köszönöm a fuvart!”
John látta, hogy Samantha kiszáll az autójából, és az ételszállító furgonja felé sétál. Megkönnyebbült, miután megosztotta vele az ötletét, és biztos volt benne, hogy a lány pozitívan fog reagálni.
A következő héten John felvette a kapcsolatot a volt alkalmazottaival, és megkérte őket, hogy csatlakozzanak az étterméhez, miután Samantha elfogadta a vezetői szerepét. John nagyon örült, hogy mindenki visszatért, és úgy döntött, hogy folytatja a hagyományokat, amelyeket korábban nem volt hajlandó elfogadni.
Rendszeresen ingyen ételt adott a szegényeknek, ami olyan újfajta elégedettséggel töltötte el, amit korábban soha nem érzett. Így értette meg, miért volt Samantha olyan kedves a két fiúval.
Néhány hónappal később John pizzériája a város egyik legjobb étterme lett. A lakosokon kívül a szomszédos városokból is meglátogatták, és imádták a pizzákat.
Miután látta, hogy az üzlete fejlődik, John visszatekintett az életére, és rájött, hogy arroganciája végül a magányba vezette volna. Hálásnak érezte magát, hogy a sors adott neki még egy esélyt, és hogy a bunkóság helyett a nagylelkűséget választotta. Úgy vélte, hogy nagylelkűsége végül boldog életet biztosít majd számára.
Mit tanulhatunk a történetből?
- Bánj úgy másokkal, ahogy azt szeretnéd, hogy veled bánjanak. Samantha mindig kedves volt a két szegény fiúval, mert együtt érzett velük. John rájött, hogy neki is kedvesnek kellene lennie, mert az arroganciája nem vezet sehova.
- Nem baj, ha hallgatsz a fiatalabbakra. John arrogáns volt, nem akarta meghallgatni Samantha tanácsát. Azt gondolta, hogy nem bölcs, mert alatta dolgozott, de hamarosan rájött, hogy a lány az étterme előnyére vált.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.