A férfi 35 év után találja meg az örökbeadott lányát, és megajándékozza őt a nyaklánccal, amit kiskorában ígért neki

Jim Mcaskill csak tizenéves volt, mikor lányát akarata ellenére örökbe adták. 35 évbe telt, mire megtalálta és találkozhatott lányával.

A tizenéves szülővé válás számos következménnyel és felelősséggel jár, ezért van, aki úgy dönt, hogy örökbe adja gyermekét. Jim Mcaskill azonban nem tartozik közéjük.

Mcaskill és akkori barátnője 15 évesen tudták meg, hogy várandósak. Bármennyire is fiatalok voltak, a pár tudta, hogy a fiatalon vállalt gyermeknek nehéz következményei lesznek.

Mcaskill a kihívásoktól függetlenül hajlandó volt felnevelni a lányukat. A barátnője azonban nem. Így amikor lányuk, Devon ’78-ban megszületett, azonnal örökbe adták. A legtöbb, amit kaphatott, tíz perc volt az újszülöttel. Macskill megosztotta:

„Egy nővér bevitte egy kis szobába, köntösbe öltöztetett, és odahozta Devont. A pici, pufók orrú csöppség, és csak engem bámult, mintha tudta volna, ki vagyok.”

EGY APA ÍGÉRETE

Mivel csak tíz perc állt rendelkezésére, Mcaskill haza akarta vinni kis angyalának egy darabját. Ezért titokban levette a nyakából a Devon nevével ellátott gyöngyös nyakláncot.

Amint elengedte Devont, megfogadta, hogy mindent megtesz azért, hogy egy nap visszaadja a nyakláncot. A következő három évtizedben Mcaskill minden születésnapot és karácsonyt a lánya emlékére ünnepelt. Leveleket is írt neki, remélve, hogy egy nap majd elolvassa őket.

DEVON KERESÉSE

Harminc év keresés után Mcaskill még mindig nem találta Devont. Bár minden remény elveszettnek tűnt, elhatározta, hogy újra találkozik a lányával. Minden lehetséges forrást átfésült az Egyesült Államokban és Kanadában.

Aztán egy 2013-ban meglátta Nicole Stefanick profilját a Facebookon. Ahogy megnyitotta a lány profilját, könnyek kezdtek el csordogálni az arcán – a lány „kiköpött mása” volt az édesanyjának.

MÁSODIK TALÁLKOZÁS DEVONNAL

Mikor apa és lánya végre újra találkoztak, 35 évvel azután, hogy Mcaskill először tartotta a kezében az újszülött Devont, könnyekig meghatódott.

Azonnal odaadta neki az összes ajándékot és képeslapot, amit az elmúlt években vett neki, és visszaadta az elvett gyöngyös nyakláncot, amelyet most a csuklóján visel.

via

Ez is érdekes lehet...