Egy nő sokkoló videót osztott meg arról a kilencórás várakozásról, amelyet idős édesanyja volt kénytelen elviselni egy mentőben.
A 84 éves Irene kénytelen volt a járműben várakozni, mert nem volt szabad ágy, mikor december 30-án reggel 8.30-kor megérkezett a Torbay kórházba.
A hosszú várakozás alatt, amely során Irene és lánya, Jacqui Fry délután fél hatkor még mindig ugyanabban a szorult helyzetben volt, Jacqui úgy döntött, hogy filmre veszi, mi történik.
Elárulta, hogy az idős édesanyja, akit ápol és krónikus tüdőbetegségben szenved, messze nem egyedi eset volt, hanem egyike volt a sok embernek, akik a kórház előtt a mentőautóban várakoztak.
A járművek sorait filmezve az elérzékenyült Jacqui elmondta: „Ez a mi NHS-ünk (Országos Egészségügyi Szolgálat – a szerk) . Az idősek szenvednek, mindenki szenved, akinek szüksége van az NHS-re”.
Jacqui elmagyarázta, hogy nem azért készítette a sokkoló felvételt, amelyen több mentőautó is látható, hogy szégyent hozzon a személyzet bármelyik tagjára, hanem hogy rávilágítson az NHS-ben jelenleg zajló válságra.
Az ITV West Countrynak nyilatkozva elmondta: „Csak azt akartam, hogy az emberek lássák, milyen rosszul állnak a dolgok, tudom, hogy az emberek azt mondják, hogy „ó, igen, tudjuk”. De vajon felfogják-e, hogy az emberek órákig ülnek azokban a mentőautókban?”
Jacqui ezután arra buzdított mindenkit, akit megdöbbentettek a felvételek, hogy tegyen meg mindent, hogy segítsen az NHS-nek abban, hogy az ágyakra leginkább rászoruló emberek számára gördülékenyen haladjanak a dolgok.
Így szólt: „Azoknak, akik szívrohamot kapnak, akik [elestek] és eltörte a csípőjüket. Tennünk kell valamit.”
Azt javasolta, hogy ha van olyan kórházban fekvő hozzátartozója, akinek nincs szüksége sürgős ellátásra, kérje, hogy ágyát egy, az intenzívre érkező személy igénybe vehesse.
Szerencsére Irene végül kapott egy ágyat a kórházban, és Jacqui elmondta, hogy most már kiengedték a kórházból, és otthon folytatja a gyógyulását.
Hangsúlyozta, hogy mielőtt a 999-et hívta, édesanyja követte a tanácsot, hogy keresse fel a háziorvosát, amíg az állapota nem romlott.
A videót az ITV oldalán tudod megtekinteni, ide kattintva.
Az NHS folyamatos válságát súlyosbítja a januárban is folytatódó munkabeszüntetés.
Amint arról az iNews is beszámolt, a mentősök január 11-én és 23-án, míg az ápolók 18-án és 19-én sztrájkolnak.