21 ember, aki nem ismeri a lehetetlen jelentését

Szuperhősök nem csak a képregényekben és filmekben léteznek, ők lehetnek a szomszédaink, barátaink vagy akár a családtagjaink is. Attól kezdve, hogy 3 munkahelyen dolgoznak egy álom megvalósításáért, egészen a halálos betegségek leküzdéséig, ezek az emberek valóban legyőztek minden esélyt, és mindannyiunkat inspirálnak az erejükkel.

Szeretnénk megünnepelni az emberek ezen erős csoportját, akik átvették az irányítást az életük felett, és ma már saját történetük hősei.

 

Az orvosok azt mondták, hogy nem érem meg a 40-es éveimet. Ma van a 40. születésnapom, és 160 kilót fogytam.

Azt hittem, hogy soha többé nem síelek majd. A technológiának és az elszántságnak köszönhetően mégis sikerült!

Úgy nőttem fel, hogy mentális egészséggel küzdöttem, és otthagytam a középiskolát. Ebben az évben felvettek az egyetemre!

Megjelent az első könyvem!

Ezeket a könyveket olvastam el tavaly!

Végre belevetettem magam: kipakoltam a garázsomat, hogy azt csináljam amit szeretek – fotózzak!

Tavaly kirúgtak karácsony másnapján, és egyedül voltam. Ma csodálatos munkám van, és barátokra leltem!

Apám kézzel épített hajója..

Csak felfele!

Egy év súlyos betegség után visszatértem a lóra! 30 mérföldet bicikliztem, majd felmásztam egy vízeséshez.

Az utolsó sugárkezelés.

Anyám, aki olyan büszke volt magára a műtét utáni első sétanapján!

Hosszú utat tettem meg.. a régi képeket látva még mindig meglepődök!

Négy hónapig 12 órás műszakokat vállaltam, hogy a lányom megkapja azt, amit szeretne. Megérte!

Felvettek önkéntesnek a helyi aquaparkba!

Ma hivatalosan is tanár lettem!

Apám építette, hét hónap alatt..

Sikeresen teljesítettem egy maratont!

Három munkahelyet vállalt, hogy megvesse az álomautóját.

Annyi év és annyi küzdelem után ikreket várok, és végre igazán boldog vagyok.

 

via: brightside.me

Ez is érdekes lehet...