20 szituáció, ami miatt felkiáltottunk: „Ó, jaj, ne!”

Egy pasas, aki nem volt hajlandó segítséget kérni, mielőtt bekente volna magát naptejjel; egy nő, aki a nagymamájától kapott egy esküvői ruhát, ami egyáltalán nem állt jól neki – ez csak két eset, mikor az emberek véletlenül egy kis bajba kerültek, ami ugyan nem rontotta el a napjukat, de zavarba ejtette őket.

Szeretnénk, ha te is boldogulnál, mikor apró bajok érnek téged. Ezért ma összegyűjtöttünk 20 olyan történetet emberektől, akiknek a szerencsés pillanataik még nem jöttek el, de most csak mosolyognak a kínos dolgokon, ha már megtörténtek velük.

 

„A nagymamánál töltöttem az ünnepeket. Úgy gondolta, itt az ideje, hogy továbbadja az esküvői ruháját.”

„A feleségem tegnap tetoválást csináltatott. A lányunk két éves, Down-szindrómás. Neki szól.”

„A szeretet nem számolja a hormonokat”

„Azt hiszem, hogy ma nem fogom használni..”

„A nővérem Nintendo Switch-et kért karácsonyra, de a barátja félreértette.”

„A lányom ma megnyírta magát..”

„Balra az unokatestvérem által tervezett darab, jobbra pedig az, amit egy cég „lemásolt” tőle.”

„Hosszú út áll előttem”

„Nagyon izgatott lett, mikor hazaértem az ünnepekre”

„Aranyosan együtt ültek, úgyhogy megpróbáltam lefotózni. Ez lett az eredmény”

„198 centi magas, szociálisan kínos, 18 éves srácként végre egy lány profilképre kerültem. Íme.”

„Két inget rendeltem, egy csomó biztonsági címkét és egy autómosodás kupont kaptam..”

„Felkapcsoltam a terasz lámpáját, és..”

„12 órás éjszakai műszak alatt kaptuk ezt.”

„Néha nem értem mi jár a kutyám fejében”

„Ő várt rám a garázsomban. Megijesztett!”

„Hajnal 5:30-kor ez a látvány fogadott a konyhában. Nekem nincs macskám”

„Leültem, felnéztem és..”

„Ma láttam ezt a duót”

„Hagytam, hogy az unokatestvérem levágja hajamat.. Belcher lettem”

„Ha nem fogadod el a segítséget (például hogy bekenik a hátad) akkor vállald a következményeket”

via: brightside.me

Ez is érdekes lehet...