20 ember, aki megtapasztalta a világegyetem sötét humorát

A balszerencsés helyzetek megtörténnek velünk, bármennyire is próbálunk elmenekülni előlük. De amit tehetünk az az, hogy lazára vesszük, és az arcába nevetünk. Emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy semmi sem tart örökké, még a legkínosabb, legidegesítőbb vagy legbosszantóbb pillanatok sem.

Összeállítottunk egy gyűjteményt olyan képekből, ahol az emberek kínos és teljesen váratlan helyzettel szembesültek.

 

„Senki sem szólt egy szót se..”

„Megnéztem a Kínai Nagy Falat”

„Hallottam, hogy a kutyám játszik valamivel a másik szobában..”

„Sikerült bezárnom magam a szobámba, és természetesen egyedül vagyok itthon.”

„Egy madár nekicsapódott az ablakomnak.”

„A penész tönkre tette az útleveleinket és a házassági kivonatunkat..”

„Öt évet vártam arra, hogy kivirágozzon. Épp egy öt napos nyaralásra indultam, mikor észrevettem ezt.”

„Félig megettem, mire észrevettem a lábnyomot..”

„Egy mesterlövész madár áldozata lettem..”

„Negyven perce itt kuksolok.”

„A múlt héten kezdtem méhészként dolgozni.”

„Izgatottan vártam, hogy megérkezzen..”

„Ma reggel ki kellett szabadítani apámat a wc-ből.”

„Feltettem a bordát, majd sürgős munkaügyem akadt…”

„Nem is értem, hogy miért illik így bele…”

„Hibát követtünk el, mikor leraktuk az ablakokat..”

„Saját termesztés!”

„A barátom leesett a bérlakás lépcsőjén…”

„Csodás indult a reggelem: leejtettem egy üveg csillámport.”

„Megkaptam a jogsimat.”

 

via

Ez is érdekes lehet...