Sokan úgy gondolják, hogy az édesanyák sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint az apukák, de ez csak egy sztereotípia. Sok olyan édesapa van ugyanis a világon, akik különböző okokból kifolyólag egyedül maradtak gyermekükkel, és mégis képesek úgy nevelni őket, hogy azt sok édesanya megirigyelhetné. Az apák azonban nem adják fel, és hihetetlen szerepet vállalnak a gyermekeik nevelésében. Kezdettő fogva védik és támogatják gyermekeiket; nézik, ahogy nőnek, kivirágoznak és végül leérettségiznek. Néha még a legkeményebb macsók sem tudják visszatartani a szeretet és az öröm könnyeit. Mi pedig nem tudunk nem mosolyogni a rengeteg gyengédség láttán.
Épp úgy, mint a most következő édesapák, akik két szülő feladatát próbálják meg ellátni egyedül, melynek eredményeképpen hol szőnyeget szőnek, hol pedig körmöt festenek vagy épp süteményt sütnek.
9 hónappal a válás után teljes felügyeleti jogom van.
Egyre jobban megy!
Magammal vittem a lányomat, hogy segítsen kiválasztani az új kiskutyánkat. Egyedülálló apának lenni nehéz, de az ilyen pillanatok miatt megéri. Már most is szeretik egymást.
Eljött a kalandozás ideje!
Az én boldog kis srácom most lett 4 hónapos. Egyedülálló apaként nevelni nehéz, de kifizetődő.
Gyakorlat teszi a mestert.
Szigorúnak kellett lennem és el kellett mondanom a hét éves lányomnak, hogy még nem lehet kiskutyája. Megegyeztünk, úgyhogy ismerjétek meg Gofrit.
A lányom lemásolta a tetoválásomat.
Egyedülálló apának lenni nem akadályoz meg abban, hogy Valentin-napi randim legyen
Egyedülálló apa vagyok, aki váláson megy keresztül. A nehézségek ellenére ezt a lányomtól kaptam. Azt hiszem, valamit jól csinálok
Az első Halloween egyedülálló apaként. 3 éves, és azt követelte, hogy mindketten hercegnők legyünk
12 évvel ezelőtt lettem egyedülálló apa, és úgy döntöttem, hogy az életemet a gyerekeim köré összpontosítom, csak annyit mondhatok, hogy nagyon büszke vagyok erre a kettőre
Majdnem egy hónap telt el azóta, hogy anyjuk itt hagyott, de az együtt töltött idő mindig csupa mosoly!
Nagyon büszke vagyok rá! Tudom, hogy az anyja is mosolyog az égből.
Egyedülálló apa az év végén. Örülök, hogy megmutathattam a tűzijátékot a kisfiamnak!
Az első karácsony egyedülálló apaként. Minden tőlem telhetőt megtettem, és azt hiszem, jól érezte magát!
Miután elváltam, kreatív hobbikat kezdtük keresni, csinálni.
Ezt a kis szívet a kezemen „ölelés gombnak” hívják. Édesanyja halála után a 4 éves kislányom nem volt képes távol maradni tőlem. Tanára mindkettőnk kezére felrajzolja ezt, amikor elviszem őt az iskolába, és minden alkalommal, amikor „megnyomják az ölelés gombot”, az ölelést küld a másik személynek. Ez segít neki azt érezni, hogy ott vagyok mellette.
via: nowiveseeneverything.club