15 pár, akik segíthetnek megérteni az igaz szerelem jelentését

Amikor nagyszüleink arról meséltek, hogy ismerkedtek össze, rengeteg történet ütötte fel fejét, illetve régi fényképek kerültek elő a fiókból. Kisgyerekként, de talán még most is boldogan hallgattuk és hallgatjuk, hogyan találtak egymásra, valamint nehézségek ellenére is, miként tartottak ki ilyen sokáig a másik mellett. Akkoriban a házasság egy szent dolog volt, és egy örökkévalóságig tartott.

Ha megnézzük ezeket a képeket, láthatjuk, hogy a fotón szereplő emberek egymás iránt érzett szeretete mennyire erős és kitartó. Sok embernek könnyeket fog csalni a szemébe ha rájuk néz. Lássuk hát ezt a 15 csodálatos párt, akik segítenek nekünk megérteni, mit is jelent valójában a párunk iránt érzett szeretet!

 

Már abból leolvasható, hogy szeretik egymást, ahogy egymásra néznek.

Az első és az utolsó Valentin-napi képük.

Hét évtizeddel később.

Mikor a szerelmed történte 70 év alatt tündérmesévé változik.

Hatodik osztály és főiskola.

A karjaiban mindig otthon érzem magam.

Stanley-kupa ugyanaz maradt, mint 37 évvel ezelőtt, csakúgy, mint az egymás iránti szeretetük.

Pózolnak a múltjuk előtt a 70. házassági évfordulójukon.

Amíg a halál el nem választ!

50 évvel később..

Így ünnepli a hetvenötödik házassági évfordulót!

Mindig ott vannak egymásnak.

Úgy tűnik, hogy soha nem hagyták abba a másik szeretetét!

Mindketten 81 évesen, mindketten özvegyek. A főiskolán másfelé sodorta őket az élet, pedig egy párt alkottak. Most összeházasodtak.

Az első kép 1951-ben készült, amikor is ígéretet tettek egymásnak és amit meg is tartottak: míg a halál el nem választ.

 

via: brightside.me

Ez is érdekes lehet...