15 kép, ami többet taníthatnak a szeretetről, mint bármelyik könyv

Valaki egyszer azt mondta: „A szeretet nem valami természetes dolog. Inkább fegyelmet, koncentrációt, türelmet, hitet és a nárcizmus legyőzését igényli. Nem egy érzés, hanem gyakorlat.” És ez nagyon is igaznak tűnik, hiszen a valaki iránti szeretet fenntartása és növelése rengeteg munkát és erőfeszítést igényel. Arról szól, hogy legyőzzük azokat a pillanatokat, mikor úgy érezzük, hogy fel akarjuk adni, és ehhez rengeteg mentális erőre van szükség.

Reméljük, hogy minden ember egy kicsit jobban ki tudja nyitni a szívét, és hagyja, hogy a szeretet átáradjon a körülötte élőkre.

 

„Nudli, 6 hetes vs. 6 hónapos korában”

„Megszületett a második gyermekünk, a fiunk!”

„Csak a lányom és kutyája”

Bújnak a mamához.

„A lányom először találkozott a kishúgával”

„Nagymamám és én, hat évvel ezelőtt”

„A 3 éves lányom vigasztalja kiskutyáját az állatorvosnál”

„Ma találtam rá.”

„7 évvel ezelőtt kaptam meg a fiam teljes felügyeleti jogát, és ezen a héten végre saját helyre költöztünk!”

Ha a „Mindenáron meg foglak védeni” kifejezésnek szüksége lenne egy képre, akkor ez lenne az.

„Szeretjük egymást, és nem titkoljuk.”

„Az unokaöcsém először találkozott a dédnagymamájával”

„Az első „randevúm” a lányommal”

„A fiunk megöleli a kutyánkat”

„Azt hallottam, hogy csak kevés ilyen pillanat adatik meg.”

via: nowiveseeneverything.club

Ez is érdekes lehet...