A szerelmet és szeretetet gyakran társítják a boldogsággal, és természetesen ebben van igazság: egy boldog kapcsolatban élni kevesebb depresszióval, alacsonyabb vérnyomással és kevesebb szorongással jár. Ez a csodálatos érzés ugyanakkor több formában is megjelenhet. A romantikus szerelem mellett rengeteg más típus létezik, például a háziállatok és gazdáik, barátok, családtagok és még sok más között.
Meggyőződésünk, hogy a szeretet minden egyes fajtája csodálatos ajándék az élettől, és alig várjuk, hogy megoszthassuk ezeket a szeretettel teli fotókat.
„A vak macskánk a lányom játékát ölelgeti, mert olyan illata van, mint neki.”
„Amióta hazahoztunk a babánkat a kórházból a macskánk szinte el sem mozdul mellőle.”
„A 90 éves nagypapám a nagymama nyitott szívműtétje után négy napig nem mozdult el erről a helyről.”
„Két hete nem láttam a legjobb barátomat!”
„Nagymamám az első ük-ükunokájával.”
„Az első csókja”
„Én magam neveltem és gondoztam ezt a jávorszarvast, miután az anyját elütötték.”
„Ez a nézés..”
„A lányom és barátja elválaszthatatlanok!”
„Nagyapám kilencven éves kora ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy születésnapomra megfőzze a kedvenc fogásomat.”
„Két napra eltűnt, de megtaláltuk!”
„Nagymamám a kórházban fekszik, de hű barátja nem hagyja magára.”
„Nagyapám összebarátkozott egy kis orángutánnal.”
„Macskaévekben számolva hatvan, de még még mindig úgy viselkedik, mint egy kiscica!”
„Íme a 12 éves pitbullom, és a szomszéd csirkéje. Legjobb spanok!”
„Megvédi esőtől a barátját.”
via: nowiveseeneverything.club